Távozás a politikából vagy harc a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt választási listáján az első helyért? Iveta Radičová nem akar távozni a politikából. Néhány vélemény szerint a parlamentből való távozásával megvédte morális tisztaságát. Az, hogy ez mennyire lesz elegendő  elért pozíciójának a megtartásához, amelyért megküzdött, vagy akár listavezetőnek, az még nem annyira egyértelmű.
Tisztesség a politikában. Ez volt Iveta Radičová jelszava a köztársaságielnök-választási kampányában. Hogy ezt a képet megtartsa, olyat tett, amit a legtöbb politikus nem tenne meg még nagyobb hiba elkövetése esetén sem. A szavazás körüli incidens után saját elhatározásából távozott a parlamentből.

Hogy milyen magasak a törvényhozásból távozó politikus ambíciói, és szeretne-e az SDKÚ-DS pártlistán az első helyen szerepelni, még mindig nem tudni. Erről a párttagok szavaznak egyenes választás útján. Éppen a tagság döntése alapján dől majd el, merre tartanak Iveta Radičovának  az első lépései.
Azonban első kijelentései is már  spekuláció tárgyát képezik, mely szerint valóban megküzd azért, hogy ő legyen a párt listavezetője. A múltban többször kijelentette, hogy a politikai palettának friss vérre van szüksége. Hogy ez esetben magára gondolt-e, arról egyelőre nem nyilatkozott.

Mikuláš Dzurinda viszont már megerősítette, hogy ő is jelölteti magát listavezetőnek. Az alelnök ambícióját viszont nem kommentálta.
Hogy Iveta Radičovának sikerül-e kilenc év elteltével leváltania a párt éléről Mikuláš Dzurindát, azt majd – elmondása szerint – egy hét múlva megtudjuk.

Felvidék Ma, TA3, sk