Ismét vizsgálatot sürget, és a magyar-szlovák emberi jogi munkacsoport összehívását követeli Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke, miután hírét vette, hogy a hét végén Dunaszerdahelyen újra magyar szurkolókat vertek meg a szlovák rendőrök .

2008. november 1-jén 11 ember sérült meg Dunaszerdahelyen, köztük 5 magyar állampolgár, amikor a rendőrök felléptek a szurkolók ellen. A 18 éves fiatalembert újraélesztése után mentőhelikopterrel szállították Pozsonyba, többször is megműtötték, ennek ellenére maradandó egészségkárosodást szenvedett.

2009. február 2-án meghiúsult Budapesten a szlovák és a magyar emberi jogi bizottság közös ülése, mert a szlovákok nem voltak hajlandóak megnézni a rendőri akcióról készített felvételeket, bár Balog Zoltán szerint a napirendi pontban előzetesen megállapodtak. A politikus korábban is javasolta közös munkacsoport létrehozását az ügyben, de a szlovákok ezt nem fogadták el. Kifejtette még, hogy álláspontjuk szerint ezt a kérdést a magyar-szlovák államközi alapszerződés alapján létrehozott vegyes bizottságban is meg kell tárgyalni.

Dunaszerdahelyen most szombaton a DAC és a Spartak Trnava játszott. Szlovákiai magyar források szerint a mérkőzés után a pályán kívül a rendőrök és az ellenfél szurkolói megvertek egy helyi magyar szurkolót, akinek a keze is eltört.

Balog Zoltán szerdai közleményében újra felszólítja a szlovák igazságügyi minisztert, a szlovák országos rendőrfőkapitányt és a Szlovák Nemzeti Tanács emberi jogi bizottságának tagjait: vizsgálják ki a novemberi esetet és a mostanit is. Ismét kezdeményezi emellett a Dunaszerdahelyen történtek megtárgyalását a magyar-szlovák államközi alapszerződés alapján létrehozott vegyes bizottságban valamint újra javasolja egy szlovák-magyar emberi jogi és kisebbségi munkacsoportot létrehozását az ügyben.

Mivel a szlovákok nem voltak hajlandóak teljes körűen tisztázni a novemberi esetet, és levonni annak tanulságait, így az most ezért ismétlődhetett meg hétvégén – véli Balog Zoltán.

Felvidék Ma, FH, sk