A felvidéki magyarság érvényesülésének leghatékonyabb, ha nem az egyetlen útja, a többségi társadalomba való beilleszkedés. Ez segíti mind az anyagi felemelkedést, mind a szlovák nyelv minél jobb elsajátítását. A sikeres nyugat-európai, de még inkább a tengeren túli országok hasonló elvek alapján felépült társadalmai ezen az úton lettek sikeresek.
Ez a vélemény elsősorban szlovák részről hangzik el, de követőre talál a magyar oldalon is. Tulajdonképpen nem kellene elzárkózni az ilyen irányú megoldás elől. A másik féllel való minél jobb kapcsolat kiépítése hasznos, sőt elkerülhetetlen. Mégis, ennek különböző módjai, szintjei vannak. A meggondolatlan integráció könnyen vezethet identitás-feladáshoz is.
Az integráció iskolapéldájaként az Egyesült Államokat szokták emlegetni. Való igaz, ez az ország a népek olvasztótégelye. Ennek ellenére mindenki számára köztudott, hogy ott az egyes etnikumok most is gyakran külön, saját városnegyedekben laknak. Ott bizony gyakori, hogy a feliratok csak egynyelvűek, hogy saját nemzeti szimbólumokat használnak vagy hogy a kerület lakosai esetenként még angolul sem tanulnak meg. Még annak ellenére sem, hogy az angol a legelső nyelv a világon. (A szlovák valahol hátrébb található.) Minden nagyvárosban vannak ilyen negyedek. Leghíresebbek a Chinatownok – ahol nem mindig csak kínaiak, hanem más ázsiai származásúak laknak – vagy az olasz negyedek. New Yorkban az 79-ik és a 81-ig utca, illetve a Második és Harmadik sugárút között található a Hungarian Village, a „Magyarfalva“. Ma már sokan elköltöztek onnan, de magyar szót még hallani. Az ottani élelmiszerüzletben lehet magyarul szólni az eladóhoz.
De az USÁ-ban a soknyelvűség nem hogy visszaszorulna, hanem inkább terjed. Közismert tény a spanyolajkúak térnyerése, nem csak a déli államokban, hanem az északi iparvidékeken is. Például az utcán járva hallani spanyol nyelvű rádióadókat. A New Yorkból Bostonba váltott távolsági buszjegy teljesen kétnyelvű.
Tehát Amerika sem várja el a teljes önfeladást, az államnyelv ismeretét, de legfőképp annak az anyanyelv fölé helyezését. Állampolgári lojalitást vár el, az adók befizetését. Szlovákiában viszont ennek éppen az ellenkezőjét látjuk. Egyre nagyobb nyomás nehezedik a kisebbségi nyelvekre és az azokat használók identitásának megőrzésére. A leghangosabban pedig éppen azok kiabálnak, akik semmibe veszik az ország törvényeit, akik lopnak, csalnak és korrumpálnak. Ha a magyarság ilyen körülmények között bólintana rá az integrációra, maga is elismerné a most uralkodó politikai viszonyokat. A beilleszkedés egyben értékközösség vállalását is jelenti, amely most egyet jelent a SMER-HZDS-SNS ideológiájával. A pártkoalíció azonban nem is integrációt, hanem valójában önfeladást akar. Nem csak a szlovák nyelv minél jobb elsajátítását, hanem a magyar nyelv elfelejtését. Ilyen légkörben, amely most uralkodik az országban, az integráció nem beilleszkedést jelent, hanem önfeladást és a kormányon lévő pártok értékrendjének és stílusának elfogadását, támogatását. Ha tehát az amerikai példát követjük, az állam nemcsak lojális állampolgári magatartást várhat el polgáraitól, hanem az állampolgár is elvárhatja a teljes egyéni szabadság megadását. Például, hogy milyen mértékben kívánja elsajátítani az államnyelvet. De nem csak az államtól lehetne ezt elvárni, hanem az egyes vállalatoktól is. Például teljesen kétnyelvű buszjegyeket lehet árusítani Vágbesztercéről Puhóba. Úgy, ahogy az az Egyesült Államokban is szokás.
Felvidék Ma, HZs
