A kormányfő, Robert Fico, a legnagyobb ellenzéki párt (SDKÚ-DS) elnöke szerint abbahagyhatná az ideológiai tartalmú támadásait az ellenzék ellen. Helyette a világgazdasági válság szlovákiai következményeinek kiküszöbölésére fordíthatná az energiáját.

Mikuláš Dzurinda a szerdai sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Robert Fico kormányának eddigi válságellenes intézkedései elégtelenek, inkább populista szólamok, mintsem konkrét megoldást segítő intézkedések. Bizonyíték erre az Európai Bizottság legutóbb, Szlovákiáról kiadott gazdasági jelentése is. E szerint a jelentés szerint, az elmúlt két évben a legnagyobb gazdasági visszaesést Szlovákia produkálta. A szlovák GDP 13 %, míg a környező országok (Cseh-, Lengyel- és Magyarország) nemzeti össztermelése csupán 7,5 – 9 százalékkal esett vissza. Tekintettel a kormányfő arrogáns viselkedésére, az ellenzéki kezdeményezések visszautasítására, az SDKÚ-DS saját válságmegoldó intézkedéseivel próbálja majd elejét venni Szlovákia gazdasági hanyatlásának. Dzurinda felháborítónak tartja, hogy a kormányfő a helyzet megoldásával kapcsolatban minden közös gondolkodást elutasít.

A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió alelnöke, Ivan Mikloš szerint a gazdasági visszaesést még tetézi a kormány azzal, hogy felesleges milliókat szór szét az államkasszából, minden átgondolt gazdaságélénkítő szándék nélkül. Az ellenzéki párt közzétett jegyzéke szerint, az állami költségvetés az elmúlt hónapokban és a közeljövőben 80 milliárd korona (2,656 milliárd euró) veszteséget könyvelhet el a botrányos közbeszerzések és előnytelen szerződések következtében.

Felvidék Ma, ddg