Ahhoz, hogy felelősségteljes, szociálisan érzékeny állampolgárokká váljunk meg kell látnunk a lehetőségeket, hol tudunk segíteni, tenni hátrányos helyzetű embertársainkért.

Kell keresnünk a lehetőségeket, ahol meg tudjuk mutatni, hogy mi fiatalok is képesek vagyunk összefogni, együtt kiállni a valami mellett, együtt tenni.
Szeretnénk elindítani egy új kezdeményezést, mellyel hátrányos helyzetű embereken segíthetünk. A József Attila Ifjúsági Klub csapata szeretne segíteni a Felvidéken élő árváknak.
Gyűjtést szervezünk a jókai Jó Pásztor Háza Gyermekotthon javára. Az otthonban 21 gyermek, fiatal felnőtt él, 4-től 23 éves korig.
A szemeszterzáró magyar bulin találkozhattatok adománygyűjtő “perselyünkkel” a gyermekotthon számára, többen felfigyeltek rá, így történt, hogy 50 euró gyűlt össze benne. Köszönjünk mindenkinek a támogatást.
Aki még nem tette meg, és szeretne jó tettet végrehajtani, természetesen nem csak anyagi támogatásról van szó, megteheti!
Tovább folytatjuk a gyűjtést, egészen június végéig! Július elején pedig személyesen adjuk át az adományokat a gyerekeknek.
Ha van otthon  feleslegessé vált, hasznos dolog, hozd el a JAIK irodájába (Klariská7), hogy eljuttathassuk az árvák számára. Minden kedden 14:00-tól 18:00-ig várjuk adományaitokat az irodánkban. Ha valakinek nem felel meg az időpont, nyugodtan írjon nekünk, más időpontban is ott tudunk lenni és fogadni a felajánlásokat.

Amit szeretettel várunk:
– mindenekelőtt pénzadományok
– játékok, meséskönyvek, gyerekkönyvek, üres füzetek, írószer, kifestő – tartós élelmiszer (olaj, tészta, cukor, konzervek), tisztítószer (mosópor, öblítő), tisztálkodószerek, háztartáshoz szükséges kellékek
– alapgyógyszerek (vitaminok, lázcsillapítók, kötszer stb.)
– természetesen egyéb felajánlásokat is szeretettel várunk

„Tégy jót: Majd meglátod, milyen sokan állnak melléd”
(Böjte Csaba)
Állj mellénk Te is! Adj Te is!

Bővebb információ kérhető a jaik.info@gmail.com címen.
Mindenki támogatását szívesen fogadjuk.

Felvidék Ma, b.e. jaik