Most, hogy a közép-európai valuták a pénzügyi-gazdasági válság miatt az euróhoz képest meggyengültek, jelentősen megélénkült a Szlovákiából kifelé irányuló bevásárlóturizmus. Egyáltalán nem valami új jelenségről van szó, ez sokáig éppen fordított irányú volt, Magyarországról jöttek a Felvidékre bevásárolni.

A javak minél olcsóbb beszerzése a kereskedelem legalapvetőbb tétele. Már a történelem előtti korszakokban is pontosan ez az elv működött. A társadalmi és gazdasági fejlődéssel ez aztán egyre nagyobb jelentőségre tett szert, egyre inkább tudatosan kínált és kihasznált tevékenységgé vált.
Az aktuális helyzet természetesen negatívan érinti a helybeli kiskereskedőket, közöttük számos szlovákiai magyar boltost. Bevételeik érezhetően esnek. Mindez olyan vidékeken fordul elő leginkább, ahol a határ két oldalán jól megközelíthető, hasonló kínálatú üzletek vannak, mint a két Komárom vagy Párkány és Esztergom. Az értékesítés visszaesése az állam számára sem jó. Egyrészt csökkennek a közvetett, forgalmi és jövedéki, adók, másrészt a közvetlen nyereségadóból is kevesebb folyik be a költségvetésbe. Ami az egyik oldalnak rossz, jó a másiknak. Most Magyarország így nyer valamit a gyenge forintból.

A bevásárlóturizmust mindenki másként értékeli. A kereskedők hol örülnek, hol kárhoztatják, aszerint, hogy éppen melyik oldalra kerültek. A vásárlók szempontjából mindig hasznos, hiszen növeli a konkurenciát. Vannak viszont olyanok, akik elítélik azokat, akik külországba járnak bevásárolni. Pénzéheseknek, fösvényeknek tartják  őket.
A gyenge forintból származó haszon nagymértékben éppen a magyar nemzetiségű kereskedőket sújtja. Nemrég viszont éppen fordított volt a helyzet. Magyarországról rándult át a sok benzinturista és közben jól be is vásárolt, többek között az érsekújvári székhelyű Jednota-láncban. Így köszönve meg talán azt, hogy annak magyar nemzetiségű tulajdonosa és magyar nemzetiségű felesége fiai már szlovák nemzetiségűek lettek. Nem is beszélve a forgalmi és az annál lényegesen nagyobb tételt jelentő jövedéki adóról, amit a Beneš-dekrétumokat továbbra is érvényben tartó Szlovákia zsebébe dugtak bele tankolás után.

Ha figyelembe vesszük, hogy Magyarország a rendszerváltozás két évtizede alatt forint százmilliókat adományozott a felvidéki magyarságnak kollektív vagy akár egyéni célra, a mostani tőkemozgást lehetne tekinteni valamilyen kompenzációnak is. Ismert, de teljes valójában talán mégsem tudatosított tény, hogy sok felvidéki magyar intézmény nem működne vagy létre sem jött volna, ha nem érkezett volna valamilyen magyarországi támogatás. Magyarország valójában sohase várt semmilyen kompenzációt ezért. A magyarigazolványok juttatása esetében még a magyar iskola látogatását sem várta el, sőt még a magyar nemzetiséget sem. Nagyon gyakran maga a felvidéki magyarság sem érzi, hogy hálával tartozna mindezért, csak a kezét nyújtja a pénzért. Lehetne tehát ezt az időszakot úgyis tekinteni, mint valami közvetett kompenzációt az eddigi magyarországi támogatásokért. A határon túli magyarság közvetlen adót nem fizet, de a Dunától délre történő vásárlásokkor már közvetetteket igen. A felvidéki magyar boltosok is próbálják a maguk oldalára fordítani a helyzetet, alkalmazzák beszerzéseiket Magyarországról. Bár számukra ez még nem kompenzálja veszteségeiket, de tudni kell, hogy bevásárlóturizmus a piacgazdaság egyik legalapvetőbb lehetősége és egyben legracionálisabb formája. A vásárlók kegyeiért eddig is és ezután is meg kell majd küzdeni.

Felvidék Ma, Horbulák Zsolt