A református egyháznak ismernie és vállalnia kell saját múltját, azt mindenki számára láthatóvá kell tennie – mondta Budapesten csütörtökön Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke a XIII. zsinati ciklus harmadik ülésén. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház viszont nem ratifikálta az alkotmányt, így ők nem vesznek részt az alkotmányozó zsinaton.
Bölcskei Gusztáv utalt arra, hogy 1990 januárjában felvetette az akkori zsinat a megújulás szükségességét, ami nem nélkülözheti a múltfeltárást. Az ennek eredményeként megismerendő tények tudatában az ezzel kapcsolatos „felelősséget nem lehet elkenni”, de nem szabad sem általánosítani, sem személyeskedni, mert az megronthatja az egyház légkörét – mondta.
Közölte: a rendszerváltás után húsz évvel a református egyház 1989 előtti története nincs feldolgozva, pedig húsz évvel korábban „a 40 éves pusztai vándorlás végeként” értékelték a demokratikus átalakulás kezdetét. Azóta a demokrácia tanulásának nehézségei is megmutatkoztak, voltak „nagy ígéretek és nagy kiábrándulások” egyaránt – mutatott rá.
Szólt arról is, hogy a református zsinati választások során azokban az egyházmegyékben, ahol a református egyház törvényének megfelelően a harmadik hatéves ciklus végén egy-egy képviselőnek megszűnt a mandátuma, néhol feszültségek keletkeztek. Az európai parlamenti választásokat ugyanakkor „távoli, idegen”, a lakosságot „kevéssé foglalkoztató” eseménynek nevezte.
A református zsinat lelkészi elnöke beszédében kiemelte: 2008-as gazdálkodásuknak köszönhetően a 2009-es költségvetésüket sikerült 200 millió forinttal megemelniük, amit az egyházkerületek működtetésére költenek.

Az alkotmányozó zsinatról
Az egységes Magyar Református Egyház május 22-én Debrecenben rendezendő alkotmányozó zsinatának előkészületeiről elmondta: nyomdában van a végleges programfüzet, a Duna Televízió médiapartnerként támogatja az eseményt, a szervezésben pedig a református diákok is részt vesznek. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház ugyanakkor nem ratifikálta az alkotmányt, így ők nem vesznek részt az alkotmányozó zsinaton – tette hozzá.
Tarr Zoltán zsinati tanácsos előadásában kitért arra, hogy az alkotmányozó zsinat különböző kulturális programjaihoz 156 református csoport szeretett volna hozzájárulni, azonban csak 56-ot tudtak a nap forgatókönyvébe illeszteni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a résztvevők az eseményre egy marék földet visznek, amivel egy Kárpát-medence alaprajzú medencét töltenek meg. Délután négy órakor 10 percig minden református harang megkondul ebből az alkalomból. Csoma Áron, az MRE szóvivője elmondta: az eseményre 15-20 ezer embert várnak.

Felvidék Ma, MTI, jag