(Frissítve) Robert Fico kormányfő újabb SNS-es jelölt fejét kérte. Marian Janušek volt régiófejlesztési és Ján Chrbet környezetvédelmi miniszter után most a Sario ügynökség vezérigazgatóját, Peter Hajašt akarta leváltani.

Robert Fico kormányfő ma megkérte Ľubomír Jahnátek gazdasági minisztert, hogy azonnali hatállyal hívja vissza a SARIO éléről a Szlovák Nemzeti Párt jelöltjét, Peter Hajašt, azzal a céllal, hogy felelősségteljes módon legyenek biztosítva a Szlovákiába áramló befektetések,“ – tájékoztatott Silvia Glendová, kormányszóvivő.
Ľubomír Jahnátek azonnal eleget tett Robert Fico kérésének. Közben Peter Hajaš önként lemondott posztjáról. A Gazdasági Minisztérium a nevezett döntését személyes jellegűnek tartja és annak hátterét nem fogja vizsgálni  – nyilatkozta a minisztérium szóvivője. A további kérdések viszont megoldási stádiumban vannak – tájékoztatott a tárca kommunikációs osztályának a vezetője, Vahram Chuguryan.
Hajaš-sal kapcsolatban korábban olyan híresztelések is elterjedtek, hogy a leváltott Janušek helyett majd ő foglalhatja el a miniszteri bársonyszéket. Végül ebből nem lett semmi. Most, még a Sario éléről is elűzték.

Hajaš 2006 októberében került a Sario élére, ekkor váltotta a menesztett Martin Rybárt. A Sario ügynökség feladata,hogy Szlovákiába csalogassa a külföldi befektetőket. Segítve ezzel Szlovákia gazdasági fejlődését, a polgárok életminőségét, beleértve a munkanélküliség csökkentését, és a szlovák vállalkozók aktivitását a kivitel növelése érdekében.

15:30

A hírekkel ellentétben, Peter Hajaš nem önként távozott posztjáról. Meggondolta magát. (Nyilván a lelépő busás összege miatt. Ez már politikai kabaré, várható folytatással!) Erre a gazdasági miniszter, Ľubomír Jahnátek személyesen kézbesítette neki a visszahívó dekrétumot. A hírt a szlovák Gazdasági Minisztérium sajtóosztálya közölte.

Az ügyben végre megszólalt az érintett párt vezére, Ján Slota. A TA3 hírtévének elmondta, sokkolta őt Fico döntése: “Hovatovább nem értem a kormányfő intézkedéseit!” Többet és főleg pontosabb megfogalmazást, hogy mit ért a “hovatovább” kifejezés alatt, nem volt hajlandó mondani. Meggyőződésem, hogy nem kell sokáig várni egy Fico címére küldött, alkoholos gőzbe merített Slota-dörgedelemre.

Felvidék Ma, sk, ddg