Olcsóbban vásárolhatnak a szlovák állampolgárok a szomszédos országokban, mint Szlovákiában – derült ki abból a felmérésből, amelyet az UniCreditBank készített. A most nyilvánosságra hozott eredmény szerint élelmiszert leginkább Lengyelországban, elektronikus fogyasztási cikkeket ugyancsak Lengyelországban, valamint Magyarországon érdemes megvásárolni.
„A szomszédos valuták értékének csökkenése – a nemzetközi gazdasági válság következtében –, továbbá az euró szlovákiai bevezetése jelentősen módosította az árszínvonalakat” – magyarázta a helyzetet David Dereník, az UniCreditBank elemzője. A pénzintézet a mostani árakat a 2007-es árszínvonalhoz hasonlította.
2007-hez – és a szlovákiai stabil euróhoz – viszonyítva Lengyelországban 24 százalékkal, Magyarországon 23 százalékkal, Csehországban pedig 7 százalékkal lett olcsóbb az élelmiszer a szlovák állampolgárok számára.
Mindez természetesen kedvezőtlenül hat a szlovákiai üzletek forgalmára. Idén januárban a háztartásban szükséges dolgokat forgalmazó boltok forgalma 24 százalékkal, februárban pedig 42 százalékkal esett vissza.

Felvidék Ma, MTI, Kokes János