Divat lett a szlovák kormánykoalícióban a „bizonyítékosdi” és a „garázsosdi”. Robert Fico kományfő bizonyítékokat követelt az ellenzéktől és a sajtótól alátámasztandó, hogy a környezetvédelmi minisztérium előnytelen „garázsbeli szerződést” kötött a néhány nappal az üzletkötés előtt alakult Interblue Group céggel a felesleges szlovák szén-dioxid-kibocsátási kvóták eladásáról.

Most meg a „szabadszájú” Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke állt elő bizonyítékköveteléssel. Éspedig azzal a kényes incidenssel kapcsolatban, amely még egy április végi estén játszódott le a pozsonyi parlament földalatti garázsában egy szolgálatot teljesítő rendőr hölgy és a nemzeti vezér között. Az ittas Slota „helyhez illő” stílusban támadt rá a nőre, még mélyebbre süllyedve szótárának eddigi tárházában. A „lovas bohóc” (Szent István király) vagy a „kócos asszony” (Göncz Kinga volt magyar külügyminiszter) után a „te p….” (Ľudmila Nováková rendőr zászlós) került sorra, azaz a magyarok mellé a szlovákiai hatóságok női munkatársai is bekerültek az SNS-vezető éllenségei közé.
Szóval, bizonyítékot akar Slota is arra, hogy ami megtörtént, az megtörtént. Ahelyett, hogy bocsánatot kérne, támad. Ahogy azt már megszokta – józanul vagy ittasan.
„Bizonyítékként” az alábbiakban közöljük azt a szöveget, amelyet Ľudmila Nováková írt feletteseinek. Azzal, hogy nem javítottuk ki az apróbb fogalmazási sutaságokat, a szöveghűségre és arra törekedtünk, hogy az olvasó jobban el tudja képzelni, mi játszódott le azon a bizonyos estén a szlovák törvényhozás épületének mélyén. A vulgáris kifejezést csak a kezdőbetűvel jelezzük.

Hivatalos feljegyzés

2009. IV. 28-án 18.00 és 06.00 óra között a parlament U–1-es létesítményében teljesítettem szolgálatot. 19.00 és 20.00 óra között a földalatti garázsokban, a 64-es állomáshelyen tartózkodtam.
Megközelítőleg 19.45-kor egy személygépkocsi érkezett sofőrrel. A járműhöz léptem és felszólítottam a vezetőjét, hogy mutassa fel azt az engedélyt, amely feljogosítja arra, hogy a személygépkocsival behajthat a parlamenti garázsok okbjetumába. A személygépkocsi vezetője azt állította, hogy ő Ján Slota parlamenti képviselő sofőrje. Tájékoztattam a személygépkocsi vezetőjét arról, hogy amennyiben nem szállítja a parlamenti képviselőt és nincs nála semmiféle engedély, amely feljogosítja arra, hogy a személygépkocsival behajthat a parlamenti garázsokba, akkor nem teszem lehetővé számára a behajtást a garázsba. Ezt követően erről a helyzetről telehonon tájékoztattam …… századost, az U–1-es objektum parancsnokát, mire ő arra utasított engem, hogy ha ragaszkodik a behajtáshoz, akkor a garázsba való behajtása jogosító engedélyt váltsa ki a parlament védelmi és biztonsági osztálya útján.
A beszélgetés befejezése után ismét mentem tájékoztatni a személygépkocsi vezetőjét, de akkor észrevettem, ahogy a 64-es állomáshelyre megérkezik Ján Slota parlamenti képviselő, és kiabálni kezdett ezekkel a szavakkal: „Te p….! Azonnal engedd be a sofőrömet! Ki vagy te, minek vagy itt?! Hogy hívnak, te p….?!” Erre azt válaszoltam, hogy azt a sofőrt azért nem engedtem be, mert amennyiben egy ismeretlen személy nem tud felmutatni olyan engedélyt, amely feljogosítja arra, hogy személygépkocsival behajthat a garázsba, akkor nem tehetem lehetővé számára a behajtást a garázsba. A parlamenti képviselő ismételten ezt mondta nekem: „Mondd meg, hogy hívnak, te p….!” Én igazoltam magam a Közéleti Személyiségeket és Diplomáciai Képviseleteket Védő Hivatal identifikációs kátyájával, amely látható helyre volt feltűzve nekem, azzal, hogy nevemet nem vagyok köteles elárulni és a kártyán szerepel a személyes számom. Ez után az incidens után bengedtem a garázsba a gépkocsit a sofőrel, és együtt távoztak. Az adott esethez még hozzáfűzném, hogy Ján Slota palamenti képviselő alkoholos befolyásoltság jeleit mutatta. Ezt követően még egyszer mindenről étesítettm parancsnokomat, …….. századost, aki telefonon tájékoztatta a hivatal 4. osztályának parancsnokát, ……. alezredest. Többet nem tudok hozzátenni a felsorolt tényekhez.
Mi sem…

Az eredeti jegyzőkönyv szkennelt változata letölthető ITT.
Felvidék Ma, jag