Az európai munkahelyek megőrzését és a munkavállalók hatékonyabb védelmét követelték annak a nagyszabású szakszervezeti tüntetésnek a résztvevői, amelyre szombaton került sor Prágában. A Cseh-morva Szakszervezeti Konföderáció (ČMKOS) és az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) felhívására a több tízezer ember vett részt a prágai vár előtti Hradzsin téren megtartott akción. Jana Kašparová, a ČMKOS szóvivője szerint legalább 5-6 ezer tüntető több mint egy tucatnyi európai országból érkezett Prágába.

Magyarországról mintegy másfélszáz aktivista érkezett Prágába, akik a jelenlegi válság által leginkább sújtott ágazatok munkavállalóit képviselték – nyilatkozta az MTI tudósítójának György Károly, az MSZOSZ nemzetközi titkára.
“Építők, vegyészek, élelmiszeripariak, kereskedők, vasutasok, akik mindnyájan azt hangoztatták, hogy a gazdasági válság kezelésének a munkahelyek, a tisztességes megélhetést biztosító foglalkoztatás megőrzésére kell összpontosítani, a társadalmi következmények messzemenő figyelembevételével, úgy ahogy az, az április 18-i budapesti demonstráción is elhangzott” – fejtette ki György Károly.
Szerinte elfogadhatatlan, hogy az eddig is nagy súlyt viselő munkavállalókat aránytalanul terheljék tovább. “A válságkezelésnek minden országban a valós társadalmi helyzetre épülve, a munkavállalók, a nyugdíjasok és a gazdaság érdekeit egyaránt figyelembe véve kell megtörténnie, s ez csak érdemi szociális párbeszéddel lehetséges. Különösen a gazdasági válság idején fontos az előre látható társadalmi feszültségek megelőzése, s ezt a társadalmi igazságosságra és a demokráciára tekintettel, méltányosan kell kezelni” – szögezte le.
Az európai tüntetéssorozat csütörtökön Madridban kezdődött, pénteken Brüsszelben tüntettek, míg szombaton Prága és Berlin következett.
“Azért vagyunk itt, hogy megakadályozzuk, hogy a munkaadók a válságot a munkavállalók kárára oldják meg” – mondta z MTI-nek Ivana Brenková, a cseh szakszervezeti vezető.
Milan Stech, a ČMKOS elnöke a tüntetésen elmondta: a tiltakozás nem a jelenlegi Jan Fischer vezette átmeneti kormány ellen irányul. “Azok ellen az intézkedések ellen tiltakozunk, amelyeket a korábbi jobbközép kormány foganatosított, s amelyek figyelmen kívül hagyták a munkavállalók érdekeit” – hangsúlyozta Stech.
A tüntetők sürgették az európai kormányokat, hogy haladéktalanul foganatosítson intézkedéseket a munkahelyek megőrzése érdekében. “Új társadalmi megállapodást” szorgalmaznak, amelynek alapján “a munkások megkapják ugyanazt a védelmet, amelyet a bankok kaptak”.
Uniós becslések szerint abban a 16 EU-országban, amelyben az euró a fizetőeszköz, idén 9,9 százalékos, jövőre 11,5 százalékos lesz a munkanélküliség, ami a legmagasabb arány a II. világháború óta. Az euróövezeten kívüli uniós tagországokban általában még rosszabbak a gazdasági mutatók.

Felvidék Ma, MTI, Kokes János, ddg