Az MKP dunaszerdahelyi járási elnöke, Pázmány Péter (a képen) ma délutánra össze hívta a járási elnökség ülését. Ezen megvitatják a Magyar Koalíció Pártjában kialakult jelenlegi helyzetet, miután Bugár Béla és társai bejelentették az új magyar párt megalakítását.
Az MKP előző elnöke eddig tagja volt a párt dunaszerdahelyi járási vezetőségének. Bugár megüresedett helyére új vezetőségi tagot választanak.
Pázmányt egyébként nem lepte meg a szakadárok kilépése és az sem, hogy új pártban folytatják. Szerinte Bugár Béla komáromi veresége óta levegőben lógott ennek az eshetősége, mivel nem tudták megemészteni Csáky győzelmét. Az MKP-ból most kilépettek politizálása a komáromi döntés óta a belső ellenség megjelenítésében merült ki, nyilatkozta Pázmány. De mint hozzáfűzte, az MKP a dunaszerdahelyi járásban egységes maradt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 15-tagú járási elnökségből egyedül Bugár Béla távozott. Ráadásul a 120 -tagú dunaszerdahelyi városi szervezetből sem jelezte senki a kilépési szándékát. Sőt, Pázmány úgy értesült, hogy a közeljövőben 15 tagfelvételi kérelmet tárgyal meg a városi szervezet vezetősége.
Azzal kapcsolatban, hogy nem egészen féltucat régióbeli polgármester is csatlakozott a kilépőkhöz, Pázmány azt mondta, hogy ők egyrészt olyan egyének, akik az az MKP kormánytagsága idején csatlakoztak a párthoz, másrészt fontos tisztségekben a kommunista rendszer kiszolgálói voltak. Többségük eddig sem az MKP programját támogatta, hanem a párton belül saját érdekeiket képviselték, mondta Pázmány.
Példaként azt említette, hogy ugyanők a napokban sem az MKP jelöltjére szavaztak, igy a nyugat-szlovákiai vízművek felügyelő bizottságába a SMER által is támogatott polgármester került be.
Az MKP dunaszerdahelyi járási elnöke úgy véli, elvárták volna, hogy Bugár Béla elnökségi tagként az itteni járási testületben fejt ki aktivitást és nem az MKP-hez csapódott konjunktúralovagok körében. Pázmány a legfontosabb feladatnak önmagunk megerősítését látja, hiszen a romániai európai parlamenti választások is bizonyították, hogy a legjobb eredményt az egységes magyar fellépés hozhatja.

Felvidék Ma, P.Vonyik
(Elhangzott a Pátria Rádióban)