Anina Botošovával, a nemrégiben leváltott roma ügyekért felelős kormánybiztossal közölt rövid interjút a Sme napilap. Botošová, elmondása szerint, édesapja rábeszélése alapján vállalta el a kormánybiztosi posztot, aki azt vallja, hogy a roma problematikával valaki olyannak kell foglalkoznia, akinek áttekintése van erről és nem a romákat sajnálja. Az interjú az alábbiakban olvasható.
Ha nincs az ismert édesapa, akkor ezt a funkciót nem vállalja?
Több mint fél éven keresztül igyekeztek rábeszélni engem, de ellenálltam. Még az okokat sem ismertem, amelyek miatt elődömnek, Klára Orgovánovának távoznia kellett. Ugyanis soha nem is vizsgáltam ezeket.
Több mint valószínű, hogy mégis tudja távozásának okait.
Nem tudom, mert nem sejtem, hogy azok a dolgok, melyekkel megvádolták, valaha is bizonyítást nyertek volna. Továbbá sem jogász, sem pedig törvényalkotó nem vagyok. Az ártatlanság védelmének joga ebben az esetben is él.
Ez a funkció azonban mindig is politikai döntés alapján kerül betöltésre, a szakmaiság csak ez után következik.
Igen, ez biztosan így van, mert mindig abból indulnak ki, hogy mennyire érdekes valaki annak a politikusnak, aki éppen hatalmon van. Fölösleges az ellenkezőjét állítani. Viszont az rossz volna, ha valaki erre a posztra teljes szakmai tapasztalatok nélkül kerülne.
Visszatérve az eredeti kérdéshez: nem segített hozzá a funkció betöltéséhez elsősorban az Ön ismert édesapja?
De hiszen én már elmondtam, hogy édesapám Ján Berky Mrenica volt.
Ez ismert dolog.
Ezzel azt akarom mondani, hogy soha nem próbáltam meg hasznot húzni abból, hogy ki az apám. A romák és a többség is tisztelték őt, kiváló muzsikus volt. Tényleg soha nem hivatkoztam rá. Elsősorban is egy nagyon bölcs szülő volt, de hogy az ő nevéből éljek, ez nem volna helyénvaló. Ha csak egy kicsit is ismerne engem, akkor észrevenné, hogy az ő segítségével sehova sem kerültem be, mindent a kemény munka árán értem el. Azt mondja Ön, hogy ez a hivatal politikai úton kerül betöltésre. Amikor viszont elkezdtem itt dolgozni, arra kértem a politikusokat, hogy tárgyilagosan és céltudatosan dolgozzunk. A politikusok ugyanis jönnek-mennek, a romák azonban maradnak.

Felvidék Ma, Sme, tt.