A komáromi önkormányzat MKP-frakciójának négy tagja még előző hét pénteken jelentette be lemondását, akik még az EP-választásokat sem várták meg, ezáltal is rontva a jelöltek esélyeit. Döntésükkel nem várták meg vezetőjüket Bastrnák Tibort sem, aki vasárnap jelentette be, hogy csatlakozik az új párthoz.

2006-ban az MKP komáromi alapszervezetének többsége demokratikus választás útján nem választotta meg képviselőjelöltnek Batta Györgyöt, Fehér Csabát, Hortai Évát és Sebő Zsoltot. Ezt követően függetlenként, az MKP jelöltjei ellen induló Bastrnák Tibor oldalán jutottak be az önkormányzatba. Hortai Éva nem a választók szavazatai, hanem választási taktika útján került a képviselő-testületbe és Bastrnák Tibor javaslatára lett Komárom alpolgármesterévé választva. Érdekes módon a kilépők ürügyként a komáromi alapszervezethez hű tagokat vádolják, mivel szerintük ő miattuk bomlott fel a frakció. Ugyanakkor furcsa, hogy ezek az emberek azok, akik a 2006-os önkormányzati választások előtt függetlenként indultak, csökkentve az MKP-s jelöltek esélyeit. Felmerül a kérdés: Mennyire volt etikus ez a lépésük, mennyire szolgálja ez a város érdekeit?
Döntésük mellett ott szól vezetőjük példamutatása, aki képes volt MKP tagként 2006-ban az alapszervezet megválasztott jelöltje, Maurovics Horváth Lajos ellen fellépni. Ezzel is veszélyeztetve azt, hogy magyar polgármestere legyen a városnak, hiszen Anton Marek mindössze 23 szavazattal lett csak második.
Bastrnák Tibort, aki szerint jelenleg a párton belül formai dolgokkal van baj, természetesen sohasem zavarta, hogy egyszerre volt polgármester, megyei képviselő illetve parlamenti képviselő. Amikor választania kellett, a megyei képviselőségről mondott le, pedig ott a helyébe más párt képviselője lépett, tehát az MKP pozícióját gyengítette.
Anyagilag biztos megérte neki, illetve a holdudvarának is. Nem sajnálná senki, ha lenne eredménye. De sajnos ciklusa alatt épülő turisztikai fejlesztés helyett terveket, az épülő híd helyett makettokat láthatott a nagyközönség. Az ipari park lehetőségét is néha előhozta legalább téma szintjén. Ugyanakkor a Magyarországon dolgozók több mint fele elveszítette az állását, és itthon sem tudnak munkát találni. Ők megtekinthetik a ipari park tervét papíron, de ettől még nem lesz munkájuk.
Komárom városa életszínvonal tekintetében jócskán lemaradt Dunaszerdahelytől, miközben fekvése és lehetőségei ezt nem indokolnák. A szociális problémák jól mutatják a választási hajlandóságot is, hiszen a 28 ezer magyar szavazóból 4000 ember ment el szavazni hétvégén. Ugyanakkor kétséges, hogy pont Komáromban nem látnák az emberek az Európai Unió előnyét. Örvendetes lenne, ha Bastrnák Tibor nem azzal érvelne, hogy az új pártvezetés miatt fordultak el az emberek az MKP-től, hanem inkább a saját portáján rakna rendet, mivel ott lenne mit. Viszont ha erre hét év nem volt elég, akkor kétséges, hogy bármi is változna.

Felvidék Ma, VZS