A reptéri elszámolásokkal kapcsolatos viták miatt feltartóztatták a SkyEurope egy utasszállító repülőgépét a párizsi Orly repülőtéren. A szlovák légitársaság szerint a francia fél lépése jogellenes.
Az APA osztrák hírügynökség keddi jelentése szerint az Orly azzal indokolja a hétfőn, Prágából érkezett gép feltartóztatását, hogy a SkyEurope-nak többszöri figyelmeztetés ellenére “hónapok óta” rendezetlen számlái vannak. A párizsi repülőtér üzemeltetője ezért bírósághoz fordult, egy első fokú francia polgári bíróság pedig június 18-án úgy határozott, hogy a kinnlevőségek rendezése érdekében feltartóztathatják a SkyEurope egy repülőgépét.
Az Orly szóvivője elmondta: “rendkívül ritkán” alkalmaznak ilyen eljárást. A szlovák légitársasággal szemben fennálló követelések nagyságáról a szóvivő nem tájékoztatott, és azt sem közölte, hogy a továbbiakban miként kívánják kezelni az ügyet.
Az MTI kérdésére Zboray András, a SkyEurope kereskedelmi vezérigazgató-helyettese elmondta: egy gépüket valóban feltartóztatták a párizsi repülőtéren, és rendezetlen számlák is vannak. A társaság azonban jogellenesnek tartja a francia fél lépését, a SkyEurope ugyanis az illetékes szlovák bíróság döntése alapján hitelezői védelem alatt áll, ez a védelem pedig az Európai Unió egész területén, így Franciaországban is érvényes, mondta Zboray András.
Hozzátette, hogy folyamatosan tárgyalnak az Orly üzemeltetőjével és reményeik szerint hamarosan megállapodásra jutnak.
Zboray elmondta: párizsi járataik rendben üzemelnek, és a feltartóztatott gép utasainak nagy részét sikerült eljuttatni célállomásukra.

Felvidék Ma, MTI, ddg