Szombaton 9.30 órától folytatja a három hete Rozsnyón félbeszakított tanácskozását az MKP Országos Tanácsa. Mint ismeretes, a rozsnyói tanácskozást a Bugár Béla vezette „hármak” újabb követelésének alaposabb áttanulmányozása miatt szakították meg.
Pénteken több médiának nyilatkozva, Farkas Iván, az OT elnöke kifejtette, hogy a megkezdett alapszabály-módosítást – a frakciók létrehozásának kérdésében – folytatják. Ezzel szeretne még demokratikusabb párttá válni az MKP. A frakciókban – súlyuknak megfelelően – megjelenhetnének az MKP-n belül létező kisebbségi vélemények. Elutasította viszont a Bugár-féle frakciós elképzeléseket, amelyek – a volt kommunista pártok központi bizottságának mintájára – az MKP-ba visszacsempészte volna a totális (fasiszta, kommunista) rendszerekre jellemző demokratikus centralizmus elvét. Ez a gyakorlatban akkor azt jelentette, hogy a párt központi bizottságának (vagy a Führer) határozatát, minden párttag köteles volt megvalósítani, függetlenül attól, milyen sületlenségről határoztak. Bugárék esetében ezt a frakció határozata helyettesítette volna, és ő, vagy más játszhatta volna a “Führer” szerepét.
Az MKP Elnöksége ezt a „Bugár-féle demokráciát” utasította vissza Rozsnyón, és mentette meg az MKP-ban a nézetekre nyitott, de a demokrácia alapelvét szigorúan tiszteletben tartó politizálásának elvét.
Farkas Iván nyilatkozata szerint, szombaton szó lesz az MKP-ból a Híd-ba átigazolt pártütők sorsáról is. Az MKP alapszervezetei már tárgyalják ezeket a kilépési nyilatkozatokat. Várható, hogy mára kialakul a kép, valójában kiktől, milyen személyektől tisztult meg a Magyar Koalíció Pártja.
Csáky Pál múlt heti nyilatkozata szerint, az országos tanácskozáson szeretnék pánik nélkül, a valós helyzetnek megfelelően felmérni a párton belüli állapotokat és gyorsított ütemben rendezni a soraikat. Azóta több szlovákiai magyar jelezte, hogy szeretne munkát és feladatot vállalni az MKP-ban, friss erővel pótolni – a visszahúzó szakadárok helyett, – a párt sorait.
Arról is értesülhettünk, hogy a Bugár vezette tárgyaló fél külső parancsra játszotta a megegyezés szándékát, valójában már május 12-én kész volt a párt szervezeti felépítése és neve. Vagyis az egész „tárgyalósdi”, csak porhintés volt az „image” megőrzése érdekében. Ma már világosan láthatjuk, ki játszotta meg és ki gondolta őszintén a párton belüli megbékélést, az egységes szlovákiai magyar politizálást. A szombati tanácskozáson ezekre, és más fontos, a párt életét közvetlen érintő kérdésekre is választ kell adni, mert ősszel következnek a regionális képviselői választások, amelyek valamennyi szlovákiai magyar napi életére kihatnak. Fontos, hogy az MKP ott is legalább olyan sikerrel szerepeljen, mint a köztársasági elnöki, vagy az európai parlamenti választásokon. Az előző időszakhoz mérten, minél több képviselő tudja érdekeinket – és nem saját karrierjét és zsebét – szolgálni.
Az MKP Országos Tanácsa munkájának eredményeiről tájékoztatni fogjuk Önöket.

Felvidék Ma, ddg