Vasárnap kora reggel balesetet szenvedett egy szenicei (Senica) iskolásokat szállító autóbusz Stájerországban. Előzetes hírek szerint, húszan megsebesültek, néhány személyt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
A karambol az A2-es autópályán történt Moorskirchen és Lieboch között hat órakor. A rendőrök feltételezik, hogy a buszsofőr elaludt a volán mellett – a jármű lefutott az útról és felborult. Az autópályát a baleset után lezárták. A buszban 48, 15-20 éves fiatal utazott, akik egy tíznapos olaszországi kiránduláson vettek részt – mind egy szenicei középiskolában tanultak, Szenice és környékéről származnak. A sérülteket Ausztriában látják el. Egy lányt helikopterrel szálítottak el a grázi kórházba, további két súlyos sebesültet szintén a városban ápolnak. A legfrissebb információk szerint összesen 34 személy sérült meg, közülük 10 súlyosan és hárman életveszélyesen. Főleg töréseket és zúzódásokat szenvedtek. Az autóbuszt a cseh Tredos Třebič cég sofőrei vezették.

A helyszínelés már befejeződött. A szlovák külügyminisztérium csapata megérkezett a baleset helyszínére, segítve az osztrák mentőket a helyzett rendezésében. Megérkeztek a kórházakba a sérült diákok hozátartozó is. Őket és a kórházi kezelésre szorult diákokat pszichológusok segíti a baleset következményeinek feldolgozásában. A balesetet épségben átvészelő diákokat és tanárokat mentesítő különbusszal szállítják haza, Szenicére. A legfrissebb információk szerint, már útban vannak Szlovákiába.

A mentesítő autóbusz néhány perccel 20.00 óra előtt megérkezett Szenicére, csupán 9 utasa volt. A TA3 hírtévé információja szerint csak a súlyosan sérült utasok maradtak a kórházban, a többiek hozzátartózóikkal – és nem a különbusszal – jöttek haza, Szlovákiába.

Felvidék Ma, sme.sk , VZS, ddg