Több lehetséges időpont is szóba jöhet a következő magyar-szlovák kormányfői találkozóra, de konkrét döntés erről még nem született – mondta Szollár Domokos kormányszóvivő csütörtökön Krakkóban.
Pozsonyi sajtóértesülések szerint Robert Fico szlovák kormányfő azt mondta szerda este szlovák újságíróknak a visegrádi négyek miniszterelnökeinek wieliczkai csúcstalálkozója után, hogy várhatóan július 7-én vagy 9-én találkozik Budapesten Bajnai Gordonnal.
Szollár Domokos az MTI kérdésére nem tudta hivatalosan megerősíteni ezt az értesülést. A két kormányfő egyelőre abban állapodott meg, hogy jövő héten telefonon beszélnek egymással, de a személyes találkozó pontos időpontjáról még nem született döntés – mondta a kormányszóvivő.
A szlovák kormányfőnek szóló budapesti meghívólevelet Balázs Péter külügyminiszter adta át májusi pozsonyi látogatása során.
Bajnai Gordon és Robert Fico szerda este találkozott a dél-lengyelországi Wieliczkában rendezett csúcstalálkozón. A magyar miniszterelnök tájékoztatása szerint a tárgyaláson nem volt alkalma érdemben, négyszemközti megbeszélést folytatni szlovák kollégájával, csak javasolta, hogy telefonon konzultáljanak egymással a szlovák-magyar kapcsolatokról.
Bajnai Gordon csütörtökön a kommunizmus bukásának 20. évfordulója alkalmából megrendezett lengyel állami ünnepségen vett részt Krakkóban. Fico nem volt jelen a nemzetközi megemlékezésen, ő szerda este, a V4-csúcstalálkozó után elutazott Lengyelországból.

Felvidôk Ma, MTI, ddg