Az Egyházkarcsai Római Katolikus Plébánia Hivatal szeretettel várja és hívja a lelkiatyákat és híveket augusztus 2-ára az új kenyér megáldásának ünnepére.
Az ünnepi szentmise keretében történő kenyéráldást követően a mise végeztével a jelenlevők egy darabot hazavihetnek a megáldott új kenyérből.
A szentmise 9:30 órakor kezdődik az egyházkarcsai Szent Bertalan- plébániatemplomban. Az új kenyér megáldásának ünnepére mindenkit szeretettel vár Szalay Gyula c. esperes-plébános.

Az új kenyér napját a középkori Magyarországon július 15-én, az apostolok oszlása ünnepén tartották: ekkor vitték be a kenyeret a templomba, ahol megáldották, megszentelték. Ehhez a naphoz köthető az aratási felvonulás is, amikor a kalászkoszorút vivő lányokat a többiek lovaskocsin követték. Első útjuk a templomhoz vezetett, ahol hálaimát mondtak Az új kenyér napját a középkori Magyarországon július 15-én, az apostolok oszlása ünnepén tartották: ekkor vitték be a kenyeret a templomba, ahol megáldották, megszentelték. Ehhez a naphoz köthető azaz aratás befejezésére. Az első magyar kenyérünnepet 1937-ben Szegeden, Péter-Pál napján rendezték meg. A másodikat 1941-ben, a Bácska visszacsatolása alkalmából, Szabadkán.

Felvidék Ma, Pázmaneum