A kormánynak még mindig nincs konkrét elképzelése arról, hogy miként lehetne redukálni a minisztériumok számát, holott Fico erről az elképzelésről már két hónappal ezelőtt beszélt. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom azonban konkrét elképzeléssel rukkolt elő: a Nemzeti Emlékezet Intézetét (NEI) szeretné megszüntetni. Javaslatát Mečiar pártja azzal indokolja, hogy az intézet működése költséges, ugyanakkor teljesen fölösleges. A javaslat nem talált osztatlan sikerre a koalíción belül. A Smer határozottan elutasító, és hasonló hangnemet ütött meg a Szlovák Nemzeti Párt is, mely nem is olyan régen szintén az intézet megszüntetése mellett kardoskodott. Mint ismert, a NEI olyan iratokat hozott nyilvánosságra, melyek Ján Slota múltban elkövetett és törvénybe ütköző tetteit bizonyítják.
A NEI az idei költségvetésből egymillió koronának megfelelő összeget kapott, melyből a bársonyos forradalommal kapcsolatos kutatásokat is finanszírozzák majd. Az idei évben ünnepeljük ugyanis a ´89-es események huszadik évfordulóját.

Felvidék Ma, TA3, tt.