Az Európai Parlament munkájában nagy hangsúlyt kap a 22 szakmai bizottságban folyó előkészítő, egyeztető folyamat. Tegnap megválasztották a bizottságok tagjait.
Bauer Edit, az MKP EP képviselője két szakmai bizottság tagja lett: a Foglalkoztatási és Szociális Bizottságé, valamint a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságé. Ezeken a területeken Bauer Edit európai szaktekintélynek számít, és az elmúlt öt évben is több önálló kezdeményezése, jelentése született az európai törvényhozásban.
A nőjogi bizottságban folytatja munkáját Anna Záborská, a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselője is, aki a bizottság elnöki feladatait is ellátja.
Mészáros Alajos, az MKP színeiben megválasztott másik képviselő, aki betegsége miatt nem vehetett részt a parlament alakuló ülésén, a Jogi Bizottságban kapott helyet. Megválasztása után Mészáros Alajos professzor úgy nyilatkozott, hogy az oktatás, kutatás és a régiófejlesztés terén szeretne tevékenykedni, ennek ellenére ezekben a bizottságokban mások kaptak helyet a szlovák delegáció tagjai közül. A Kulturális és Oktatási Bizottságban a Smeres Katarína Neveďalová, a Régiófejleszttési Bizottságban a KDH-s Miroslav Mikolášik és a Smeres Monika Smolková.
A szlovákiai magyarság részére fontos Emberi Jogi Albizottságban Eduard Kukan, az SDKÚ volt külügyminisztere dolgozik majd, az Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban pedig Monika Flašíková-Beňová.
Sergej Kozlíkot, a HZDS-ből és Vladimír Maňkát, a Smer EP képviselőjét a Költségvetési Bizottság tagjává választották, Jaroslav Paška, SNS-es képviselőt az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságba. A Külügyi Bizottságban fejti ki tevékenységét Boris Zala és Eduard Kukan is, Peter Šťastný, a szlovák delegáció vezetője a Nemzetközi Kereskedelmi Biztottság tagja lett.
A szlovákiai képviselők közül Bauer Edit, Anna Záborská és Eduard Kukan kapott két szakmai bizottságban is helyet.

Felvidék Ma, pog