Grigorij Mesežnikov, a pozsonyi IVO politikai elemző intézet elnöke szerint “szerencsétlen, sőt felelőtlen”, hogy Robert Fico vasárnap magyar irredentizmust emlegetett Szlovákiával kapcsolatban. Fico Dévényben a nyelvtörvény-szigorítást vette védelmébe. A HVG cikke. “Az irredentizmus politikai gyakorlat, a szomszédos ország etnikai kisebbsége által lakott terület elszakítását és az anyaországhoz való csatolását jelenti. Az irredentizmus lehetőségéről beszélni a szlovák-magyar kapcsolatok összefüggéseiben ma, amikor az Európai Unió és a NATO tagjai vagyunk, szerintem nemcsak szerencsétlen, de felelőtlen is” – jelentette ki Mesežnikov hétfőn Pozsonyban tartott sajtóértekezletén.

“A szlovák államnyelv védelme minden szlovák kormány legfontosabb támaszpontja kell, hogy legyen. Ez ugyanis az az út, amely védelmet jelent a veszélyes irredentizmus előtt, amelynek leheletét egyre erősebben érezni a Dunán túlról” – mondta Robert Fico miniszterelnök vasárnap Dévényben, a szláv hittérítők, Cirill és Metód ünnepén elmondott beszédében.

Mesežnikov elutasítja a szlovák fél állítását, hogy Magyarország ürügyül használta volna fel a szlovákiai államnyelvtörvény módosítását a tervezett kormányfői találkozó meghiúsítására.

“Ha volt itt valamilyen ürügy, akkor azt az ürügyet szándékosan szolgáltatták annak érdekében, hogy Szlovákia és Magyarország között ismét ne jöjjön létre legmagasabb politikai szintű találkozó” – jelentette ki a neves politológus. Úgy vélte: a nyelvtörvény módosításával Szlovákia olyan jelzést adott ki, amely Magyarország számára elfogadhatatlan. “Ezt el kellett volna kerülni” – hangsúlyozta. Mesežnikov szerint a felelős politikusok feladata, hogy megelőzzék az olyan lépéseket, amelyekkel a másik oldal úgymond visszaélhetne. Megjegyezte: ilyen forgatókönyv érvényesült a Benes-dekrétumok érvényességéről szóló parlamenti nyilatkozat vagy a tankönyvek földrajzi névhasználata esetében. Budapest mindkét esetben már előre tiltakozott, így a szlovák fél tudhatta, mi következik.

“A szlovák oldalon nem látok sem politikai akaratot, sem készséget olyan politikai viselkedésre, amely lehetővé tenné a legmagasabb szintű kapcsolatfelvételt” – nyilatkozta a szlovák-magyar kapcsolatokkal összefüggésben Martin Bútora politológus, Szlovákia volt amerikai nagykövete. Úgy vélte: a viszony csak Szlovákia és Magyarország politikai csúcsvezetése között ilyen rossz, alsóbb szinteken a kapcsolatok normálisan működnek, s a felek meg tudnak egyezni. Bútora attól tart, hogy Szlovákia rossz pozíciót épít ki magának a jövővel kapcsolatban, elhatárolja magát az ellenzéki Fidesztől, s nem figyel a kormányzó szocialisták soraiból elhangzó józan szavakra.

“Nem zárhatjuk ki, hogy miután hatalomra kerül a Fidesz, és a közép felé tolódik, a radikális nacionalisták szerepét a Jobbik veszi át. Kérdéses, hogyan fogunk akkor tárgyalni egy olyan párttal, amellyel néhány legfelsőbb képviselőnk már most konfliktusban van” – jegyezte meg Bútora. Szerinte az Európai Unión belül talán a szlovák-magyar viszony a legrosszabb, s tekintetve véve a közelgő választásokat, javulásra most nem igen lehet számítani.

A módosított államnyelvtörvény, amelynek megsértéséért akár 5000 eurós büntetés is járhat, azonnal kiváltotta a szlovákiai magyarság tiltakozását, s feszültséget okozott Budapest és Pozsony viszonyában is. Robert Fico július elejére tervezett budapesti látogatása minden valószínűség szerint nem valósul meg, olvasható a HVG cikkében.

HVG, Felvidék Ma

Kapcsolódó cikk:
Gašparovič, Fico, Paška Dévényben szónokoltak