Azok, akik a jövő évben veszítik el munkahelyüket, 2010 januárjától az eddiginél hosszabb segélyezési időszakra lesznek jogosultak, de hogy pontosan mennyivel, arról még csak most egyeztetnek a szakszervezetek és a szociálisügyi tárca. További fontos változás lesz, hogy nem kell hároméves, folyamatosan tartó munkaviszonyt igazolni ahhoz, hogy valaki jogosult legyen a munkanélküli ellátásra. A folyamatos munkaviszony, mint feltétel ugyan továbbra is megmarad, de vagy kettő vagy ennél is rövidebb időszakra csökken majd, attól függően, hogy miként tud majd a minisztérium megegyezni a szakszervezetekkel. A másik fontos változás az lesz, hogy az eddigi hat hónapról várhatóan kilenc hónapra nő a munkanélküli segélyezés időszaka, de ennek pontos feltételeiről és részleteiről még szintén tárgyalások folynak.
Júniusban egyébként közel 60 ezer ember volt regisztrált álláskereső, ami 2004 óta a legmagasabb szám, és félő, hogy a következő hónapokban ez még tovább emelkedik, mivel szeptemberben várható a végzős fiatalok jelentkezése a munkahivatalokban.

Felvidék Ma, Pravda, tt.