Miroslav Lajčák külügyminiszter nem fog meglepődni, ha elmarad a júliusi Fico-Bajnai találkozó. A külügyi tárca vezetője szerint az utóbbi években már megszokhatta a szlovák politikai elit, hogy Budapest mindig lemondja a kétoldalú kormányfői találkozókat. Véleménye szerint Budapest most is hasonlóan fog eljárni és indokként majd a tegnap elfogadott nyelvtörvényt hozza majd fel. Nem normális állapotnak nevezi Lajčák, hogy a magyar miniszterelnök utoljára 1999-ben volt hivatalos látogatáson Szlovákiában, a szlovák kormányfő pedig 2001-ben tett látogatást déli szomszédjánál. Ugyancsak furcsállja, hogy a szlovák köztársasági elnök első elnöki ciklusa alatt egyáltalán nem kapott hivatalos meghívást a magyar féltől.

A szlovák külügyminiszter egyértelműen Budapestnek rójja fel a kormányfői találkozók elmaradását, mivel véleménye szerint mindig kifogásokat kerestek és lemondták a kétoldalú tárgyalásokat.

Határozottan elutasítja azt is, hogy a nyelvtörvény elfogadása újabb akadálya lehet a közös egyeztetéseknek és látogatásoknak. Szerinte Budapestnek probléma fogadni a szlovák kormányfőt. Lajčák elmondta azt is, hogy az elfogadott nyelvtörvény nemhogy csorbítja a magyar kisebbség jogait, hanem inkább bővíti azokat.
A törvény elfogadása után a szlovák parlament elnöke azonnal értesítette az EU tagállamainak pozsonyi nagyköveteit és az USA nagykövetét is, hogy miért volt szükség a módosításokra. Szerinte Budapest támadó és félrevezető politikát folytatott már a nyelvtörvény megszavazása előtt is és a továbbiakban is azt teszi majd. A szlovák külügyi tárca vezetője úgy nyilatkozott, hogy nem lát különbséget Balázs Péter magyar külügyminiszter tájékoztatója kapcsán, mikor is a budapesti EU országok diplomatáival találkozott és Magyarország vagy a Magyar Koalíció Pártjának álláspontját vázolta fel előttük.

Felvidék Ma