A szlovák külügyminiszter, Miroslav Lajčák úgy nyilatkozott, hogy Pozsony részéről befejezettnek tekintik a nyelvtörvény körül kialakult vitákat.
A külügyi tárca vezetője szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának, Knut Vollebaek állásfoglalásával véget ért a nyelvtörvény körüli vita, amelyet Magyarország és az MKP gerjesztett.
A külügyminiszter úgy látja, hogy világosan fogalmaz a kisebbségügyi főbiztos. A nyelvtörvény módosítása törvényes célt követ, és összhangban van a nemzetközi normákkal. Igaz, hogy levelének végén ajánlásokat fogalmaz meg, de Lajčák szerint a vita nem erről szólt. Azokat majd figyelembe veszik a módosításkor, de a lényeg az a külügyi tárca vezetője szerint, hogy Szlovákia nem sértette meg nemzetközi kötelezettségvállalásait.

Nyilatkozatában ismételten arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kisebbség jogai Szlovákiában kiemelkedők. Az érzékeny szlovákiai kisebbséget azzal nyugtatja, hogy a továbbiakban is folytatódik a véleménycsere. Viszont kiemelte azt is, hogy a legutóbbi magyar-szlovák vegyes bizottsági ülésen a magyar fél felkészületlen volt és nem tudtak érdemi javaslatokat a szlovák fél elé tenni.

Felvidék Ma