Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter három parlamenti képviselő kíséretében a komáromi hajógyárban járt, abból a célból , hogy tárgyaljon annak vezetésével a tervezett elbocsátások kapcsán.

A gyár közel 200 dolgozójának elbocsátását tervezte ez idáig, ami az összes alkalmazott mintegy 30 százaléka. A világgazdasági válság miatt jelentősen visszaesett a forgalom, amely kieső bevételeket a leépítéssel próbálta volna kompenzálni. Ugyanakkor komáromi régióban a munkanélküliek aránya már most meghaladja a 13 és fél százalékot, ami még tovább növelné a munkanélküliséget. Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter három parlamenti képviselő kíséretében a komáromi hajógyárban járt, abból a célból , hogy tárgyaljon annak vezetésével a tervezett elbocsátások kapcsán. A tárgyalás végül eredménnyel járt, amelynek kapcsán a tárcavezető elmondta, hogy a cég kereskedelmi és befektetési tervét vizsgálva úgy döntöttek, hogy a minisztérium segítséget nyújt neki. Mivel a gond a megrendelt hajók finanszírozásával van, ezért úgy döntöttek, hogy a kormány az Eximbanka segítségével hozzásegíti a társaságot, hogy a 2009-2010-re megrendelt körülbelül nyolc hajót le tudják gyártani. Az állami segítséggel a társaság pénzügyi finanszírozása is megoldódik, és ezáltal elkerülhetővé válnak az elbocsátások.

Felvidék Ma, hnonline.sk, VZs