A Szlovák Rádióban politológusok mondták el véleményüket a szombaton alakult Híd párt lehetséges jövőbeni sikereiről, eredményességéről. Rastislav Tóth szerint nem volt a legszerencsésebb lépés Rudolf Chmel pártalelnökké történt választása, mert nem fog új szavazókat hozni a pártnak. A Híd jövőbeni sikeressége nagyban függ majd attól, hogy milyen mértékben sikerül saját oldalára állítania az MKP és az SZDKU helyi struktúráit, véli Tóth, aki Bugár és Chmel szövetségét igencsak szkeptikusan látja, továbbá a pártelnök politikai orientációja sem teljesen világos a számára. Bugár ugyanis előbb egy nemzeti-keresztény párt elnöke volt, most pedig egy liberális-ateista alapokon álló párté. „Azt gondolom, hogy ő egy olyan személy, aki nem fog tudni magához vonzani embereket. Valószínűleg valaki mást kellene helyette találni” – véli Rastislav Tóth.

Miroslav Kusý szerint nem is annyira a párt vezető személyiségeivel van gond, hanem azzal, hogy hiányzik a pártprogram és ezt nehéz lesz összeállítani. „Régi politikusok arcáról van szó, akik már bizonyos politikai fejlődésen keresztülmentek. És nehéz is őket valamiféleképpen megkülönböztetni, mert az eszmék, melyekkel előrukkoltak, azokat kezdettől fogva az MKP is vallotta. Úgyhogy nagyon nehéz lesz valamiféle új koncepciót találni” – vallja Kusý.

Michal Horský politológus szerint is nagyon kevés pusztán a szlovák-magyar megbékélés eszméje egy pártprogramhoz. „Bugár és Simon már eléggé közismert személyiségek. Azt gondolom, ahhoz, hogy a párt egy komplex programot tudjon teljesíteni, kevés egyetlen eszme, a szlovák-magyar megbékélés eszméje. Szükség van ugyanakkor egy egész sor egyéb más tartalmi pontra, elképzelésre, hogy mit is akar ez az új párt felvállalni” – mondta Michal Horský.

Felvidék Ma, SRo

kapcsolódó cikkek:
A ködbe burkolódzott Híd – a Sme jegyzete
Bugárék kényes témái: Beneš-dekrétumok, autonómia, ügynökök
Befejeződött a Híd párt alapító közgyűlése