A mai lapokban (Szabad Újság, Újszó) jelenik meg a Magyar Koalíció Pártja közlönye, a Hírvivő, melynek címoldalán Csáky Pál elnök köszönti az államalapító Szent István királyt és a magyar nemzeti ünnepet.
Minden évben, újból és újból visszatérő örömünk: megemlékezni nagy királyunkról, felmutatni bölcsességét és útmutatását. Ma talán inkább szükségünk van a támaszra, amelyet kisugárzása, üzenete nyújt, mint az elmúlt években bármikor.
István műve azért jöhetett létre, mert volt egy elképzelés, amely mögé besorakozott az akarat, s e két elem a történelem által kínált helyzetet kihasználva több évszázadra szóló alapot: működőképes, sikeres magyar államot tudott létrehozni, amely ma is véd bennünket, amelyre ma is támaszkodhatunk.
Ezt a három pillért kell ma is felmutatnunk: az akaratot, a nemzet eszméje ügyével való elkötelezettséget, s a történelem által kínált apró lehetőségek kihasználását is.
Nem volt ez persze akkor sem könnyű, elődeink számára sem volt problémamentes a folyamat.
Akkor is, Istvánnal is szembejöttek az idegen akaratok képviselői. Nem véletlen, hogy a fiatal magyar államnak évszázadokig némettel, tatárral, oszmánnal, később orosszal is meg kellett küzdenie függetlenségéért. Sőt, ha belegondolunk történelmünkbe, azt is mondhatjuk, ez a küzdelem lényegében állandó volt.
Akkor is gyöngítették a jobbak pozícióit azok, akik csak a saját érdekeiket nézték, akik előnyökért hajlandóak voltak kiszolgálni bárkit.
István és utódai is találkoztak partnereik sértődöttségeivel, nagyravágyásával. Janicsárok is felmerülnek a történetfolyamban szép számban, akik önként és dalolva alkalmazkodtak az idegen elvárásokhoz, akik kérés nélkül is áttértek török nyelvre és az idegen hitre, tapsoltak a németesítésnek, vagy olyanok is, akik a sajátjaikat jelentették a törökök vagy a Habsburgok titkosszolgálatának. A jelek szerint tényleg nincs új a Nap alatt.
S mégis, a küzdelmeket meg kellett vívni, mert a nemzet, az ország jövője volt a tét. S a tét ma is az: elolvadunk-e, vagy meg tudjuk szervezni magunkat, s mi magyarok a 21. században végre újból a nyertesek oldalán leszünk.
Ehhez nem szabad elárulnunk magyarországi támogatóinkat. Nem szabad elfordulnunk európai barátainktól sem. Nem az idegen kívánalom: a saját jól felfogott érdekünk a fontos. S ha ezen az úton ügyeskedők, árulók vagy más rosszakaratúak jönnek velünk szemben, nincs, nem lehet pardon. A jövő, a közös esélyek nevében nem szabad esélyt adnunk Koppánynak, Ocskaynak, Linder Bélának, Rákosinak, labancoknak és pecsovicsoknak. Várunk sorainkba minden tisztességes embert, de a tisztességtelenséggel nincs miről alkudoznunk. Ez a Veszprém melletti csatamező nagy tanulsága.
Ezek nehéz és fájdalmas lépések, s a történelem nagy paradoxonjai közé tartozik, hogy az ilyen összeütközések alkalmával mindig a vétlenek: a tisztességes emberek érzik magukat rosszul, nekik van lelkiismeret-furdalásuk. A tisztességtelenek, akik létrehozzák az ilyen helyzeteket, csak nevetnek rajta. Hazudnak, csalnak, ígérgetnek, nekik semmi sem drága.
A nemzet, a tisztesség viszont nem eladó. Ha keménynek kell lennünk, azt nem jókedvünkből tesszük, hanem a történelmi szükségszerűségnek engedelmeskedünk.
Koppánnyal, Ocskayval, Rákosival tárgyalni kellett addig, amíg esély volt a tárgyalásra. Amikor azonban az a tét, hogy a mi utunk vagy az övék legyen a győztes, ott a puhaságnak semmi helye. Ott a puhaság, a túlzott megértés, a sumákolás öngyilkos politika. Ne feledjük, mi állunk a jó oldalon. Ne feledjük, ha elbukunk, nagy a baj. Együtt, összefogva győzni fogunk. Felelősség ez, de egyben felemelő érzés is. Hogy továbbvihetünk, továbbviszünk egy eszmét, amely több mint ezer év próbáját állta ki.
Az Egek adjanak erőt a folytatáshoz.
www.mkp.sk, Felvidék Ma