A kelet-szlovákiai Szentmihályfalván ma 13 órától romaellenes tüntetést szervezett a szélsőséges Szlovák Testvériség szervezet (Slovenská pospolitosť). A rendőrség a polgármester kérésére azonban a helyi futballstadionba irányította a tüntetésre érkezőket, és ez alaposan rányomta a bélyegét a megmozdulás hangulatára.
A Sita hírügynökség jelentése szerint a rendezvény inkább egy piknikhez hasonlít, mint egy “mélynemzeti” megmozduláshoz. Mintegy 200-an jelentek meg a Slovenská pospolitosť mozgalomból, akik söröznek a helyi lakosokkal – miután kocsma is van a stadionban. A stadion kerítésén túl sok érdeklődő figyeli a történteket. Az egyik szervező megjegyezte, nem tetszik neki, hogy elterelték őket a stadionba, szabad polgárokként joguk lett volna az eredetileg meghirdetett helyszín, a községháza elé vonulniuk, hogy figyelmeztessenek a romák okozta problémákra, melyek gyakran bűncselekményekbe torkollanak.

A hírügynökségi jelentés szerint Csehországból és Magyarországról is érkeztek tüntetők.

A helybeliek közül többen osztják ezt a nézetet. “Valakinek már rendet kell csinálnia a romákkal. Mi ezt nem tehetjük, a rendőrség meg nem cselekszik” – mondta egy idős helyi lakos. Egyesek azt is megoldásnak tartanák, ha a községükbe idegen romáknak tilos volna a belépés. Szentmihályfalván csak 200 roma él, a szomszédos Ostrovany roma településen viszont 1100, akik közül a közelmúltban ketten súlyos sérüléseket és vakságot okoztak egy 65 éves fehér bőrű nyugdíjasnak. Ugyancsak Ostrovany községből való az a roma fiatalember is, aki ez év márciusában meggyilkolta Szentmihályfalva élelmiszerboltjának tulajdonosnőjét.

Marián Kotleba, a betiltott mozgalom volt vezetője elmondta, megmozdulásukkal egyben figyelmeztetni is akarnak Robert Fico kormányának tehetetlenségére, mellyel szabad utat engedek a romabűnözésnek.

A tüntetők megpróbálkoztak a községen való felvonulással is, ám a rendőrség ezt nem hagyta. Ekkor összetűzésekre is sor került, az egyik oldalon kavicsokat dobáltak a rendőrökre, akik vízágyúval válaszoltak. Több tüntetőt – köztük Kotlebát is a rendőrök kiemeltek a tömegből, és elvitték őket.

A hazai közönség közül sokan nemtetszésüknek adtak hangot a rendőrségi beavatkozás miatt. “Szégyen” – kiáltoztak a rendőrökre.

Sita, Felvidék Ma