(Fényképgalériával) Augusztus 21-én került sor Szent István szobrának felavatására, amelyet a külpolitikai konfliktus és több szélsőséges szlovák csoport rendzavarása kísért. A több ezer ember ennek ellenére méltóságteljesen ünnepelte az államalapítót.

Az ünnepség délután öt órakor vette kezdetét, amikor is több előadó az István a Király című rockoperából mutatott be részleteket. Az egyre nagyobb számban ünnepelni érkezők között, ugyanakkor megjelent több provokáló személy is, akik transzparensekkel a beszédek alatt pedig bekiabálásaikkal igyekeztek megzavarni az ünnepséget. Az ünnepség este hat órától folytatódott tovább, ugyanakkor az ünnepelni vágyók sem hitték el, amikor közölték velük, hogy Sólyom László nem vesz részt az ünnepségen, mivel nem engedik át a határon. Elégedetlenségüknek hangot is adtak erős felzúdulásukkal és fütyülésükkel. Az ünneplés a Himnusz eléneklésével folytatódott. Dráfi Mátyás szavalatát követően Magyarország nagykövete, Heizer Antal felolvasta Sólyom László beszédét. Őt követte Szarka László, a Selye János Egyetem dékánjának ünnepi beszéde, aki méltatta azt a Szent Istvántól öröklött szellemi hagyatékot, amely a mai kor ember számára is mintaként szolgál, legyen akár az illető magyar vagy szlovák.
Az ünnepi beszédeket követően a szobor leleplezésére került sor, majd Fazekas László református püspök és Orosch János nagyszombati segédpüspök a szobor talapzatához lépett, hogy felszentelje a szobrot. A több mint öt méteres bronz szobor Győrfy Lajos szobrász munkáját dicséri, amely méltó emlék az első magyar király tiszteletére. A leleplezést követően a szobor megkoszorúzására került sor, majd pedig a Szózat és Himnusz eléneklésére. Az ünnepség a Ghymes zenekar koncertjével fejeződött be. A keresztény kultúra megtestesítőjének, a magyar nemzet államalapítójának emlékére tartott megemlékezés méltóságteljesen zajlott Komáromban, amelyet hiába próbáltak megzavarni előzőleg a legmagasabb körökből, valamint a helyszínen szélsőséges egyének a rendezvény alatt.

Felvidék Ma, VZS