(Magyaródy Szabolcs kanadai olvasónk írása) Több, mint ezeregyszáz éve megérkeztek a Kárpát-medencébe a magyarok. Hét törzsről szól a krónika, de valójában lehetett az akár húsz is. A szláv törzsek egy orrhosszal előztek meg minket a térségben. Az itt élő gyér lakosság között voltak szlávok, germánok, rómaiak, főként a rokonaink, az avarok. Az idők folyamán -betelepülőkkel és az itt talált néptöredékekből összeállt a magyar nemzet.

A szlovák történelem is hasonlóan alakult. Ezeregyszáz év alatt, a Kárpátmedencébe betódult cseh, morva, lengyel, szlovén, horvát (tót), szorb, pzseudohuszita, német, ruszin, ukrán nép lassan nemzetté vált, irodalmi nyelvet teremtett magának. Mindez a “rettenetes magyar elnyomás alatt” történt a kormány orra előtt.

Ugyanebben az időben az angolok megfosztották állami létüktől, nyelvüktől a welseket, skótokat és az íreket. Olyan sikeresek voltak, hogy a már 1936 óta önálló Írország lakosainak csak tíz százaléka beszéli tisztességesen saját ősi nyelvét. A skótok és velszek sem jártak jobban. A “Nagy Francia Forradalom” (Szabadság-Testvériség-Egyenlőség) “feltalálta” az addig ismeretlen államformát, a “nemzetállamot”. Akkoriban és még sokáig, a gallok kisebbségben voltak Franciaország területén. A németek, korzikaiak, baszkok, oxcitánok, normannok, olaszok, bretonok, stb. a lakosság több, mint
felét tették ki. Ez nem zavarta forradalmi kormányt, sőt “javítani” akartak a helyzeten, akár erőszakkal is.

Betiltották az összes nem-francia nyelvű iskolát, aminek véres következményei lettek. A bretonok fellázadtak az önkény uralom ellen és évekig harcoltak nyelvükért, iskolájukért és egyházukért.
A lázadás leverésére küldött, az ország söpredékéből verbuvált fegyveres rablóbanda, Turreau tábornok vezetésével egész falvak, városok lakóit mészárolta le. Vendee város neve, amelynek a teljes lakosságát kiirtották borzalmas körülmények között, kitörülhetetlen a betonok emlékezetéből. Ha valaki kíváncsi rá, üsse be Turreau vagy Vendee szavakat a Google keresőbe. Előtte azonban ajánlatos egy idegcsillapító bevétele… Slota úr! Ha ezt mi csináltuk volna önökkel, joga lenne a panaszra és jól megalapozott a bocsánatkérési kívánsága. De mi ezt nem tettük Önökkel. Az első világháború előtti néhány évtizedben történtek ugyan szánalmasan eredménytelen kísérletek a kormány részéről a lassan öntudatosodó és a pánszlávizmusnak bedőlő vékony szlovák vezetőréteg elnyomására. Mindez azonban eltörpült Csehszlovákia, majd az önálló Szlovákia vad, tűzzel-vassal, törvénytelenül és embertelenül véghezvitt magyarellenes intézkedései mellett. A “magyar elnyomás” mítosza Trianon óta állandó fejlődésben van. Ma már az a hír járja, hogy minden magyar tanító felpofozott minden magyarul nem tudó nebulót. A Matica és az ultrajobb pártok ideológusai minden magyarellenes intézkedést az “ezeréves szenvedés” dajkameséjével magyaráznak és indokolnak.

Az unos-untalan hangoztatott vádak: a Rózsahegy melletti csendőrsortűz, a három kis szlovák gimnázium betiltása, a szlovák kettős keresztes címer “elrablása” mára nemcsak a szlovákok, hanem a Nyugat agyába is beleégetődött.

De álljon itt egy igen autentikus szlovák vezető (akinek az alanti szavait legszívesebben letagadnák), Hlinka páter néhány mondata (Párizs, 1920), a magyar-szlovák-cseh viszonyról: “But in three months, indeed, after only three weeks, the veil was lifted. In this short time we have suffered more from the high-handed Czechs than we did from the Magyars in a thousand years. Now we know: Extra Hungariam non est vita (outside of Hungary there is no life for us). Remember these words, time will prove their truth. Benes is an ambitious knave.” (“SUITORS AND SUPPLIANTS” by
Stephen BONSAL, amerikai diplomata) Ami magyarul így hangzik: “De három hónap alatt, valójában három hét után, a fátyol felemelkedett. Ilyen rövid idő alatt többet szenvedtünk a pökhendi csehektől, mint ezer év alatt a magyaroktól. Most tudjuk, hogy Hungarián kívül nincs élet. Emlékezzen ezekre a szavakra (Bonsal), mert az idő igazolni fogja ezeket. Benes egy törtető csaló.”
Önök a napokban avatták szentjeik sorába Hlinka Pátert, de valószínűleg nem tudják, vagy nem akarják tudni, Hlinka végső soron, a magyar Korona alatt akart maradni, néhány északi, teljesen szlovákok által lakott megye teljes autonómiájával.
Ha kíváncsi Hlinka további mondanivalójára, szívesen elküldjük önnek a teljes szöveget.

A magyar-szlovák együttélés történetének szégyenteljes meghamisítása mellett, még más is van a szlovák, magyargyűlöletből élő szélsőségesek rovásán:

1. A magyarok által lakott területek bekebelezése l918-ban, ami minden nemzetközi- emberi-és közösségi jog ellenes. Hol van az a népek önrendelkezési joga, amit maguknak kiköveteltek, de hallani sem akarnak azok másokra való alkalmazásáról?

2. A “beneši dekrétumok” még ma is élnek, szerves részét alkotják a szlovák (és cseh) alkotmánynak. A magyarok jogfosztásának az eszköze volt. Ezen túlmenően a magyar egyéni és közösségi javak elkobzásának az alapja. Ezt az Európa szégyenét az önök parlamentje most bebetonozta, az emberi jogok nagyobb dicsőségére.

3. A kierőszakolt lakosságcsere.

4. Kb negyvenezer magyar embertelen körülmények közötti áttelepítése a Szudétavidékre.

5 Gyilkosságok, amelyek messze felülmúlják a híres – az egész világon szétkürtölt – csendőr sortűz áldozatainak számát:
a) Pozsonyligetfalu: 90 fegyvertelen, hazatérő levente lemészárlása
b) Dobsina lakosságának egy részének (Kb. 120 személy) lemészárlása a cseh határ másik oldalán
c) Hogyan is történt Pozsony magyar lakossága nagyobbik részének a kitelepítése Pozsonyligetfaluba? Az ottani tábori orvos jelentése szerint az internáló táborban rendkívül nagy volt a gyermekhalandóság a rettenetesen rossz ellátás miatt. Kik voltak abban az internáló táborban?

6. Hány magyar iskolát zártak be 1919-óta? Össze tudják még számolni?

7. Hány hektár földet és más ingatlant raboltak el a magyaroktól?

8. Az évszázadok során számtalan szlovák nemzetiségű püspöke, sőt hercegprímása volt a magyar katolikus egyháznak. Hány magyar származású püspöke van ma a szlovákiai magyaroknak? Ha nem tudják, elárulom: Egy sem!

Talán ideje volna szembenézniök a magyargyűlöletre épített történelmi mítoszaikkal is. Az elfogadott magyar történetírás soha sem ismerte el a hunoktól való származásunk hagyományát. Önök viszont szemrebbenés nélkül igénylik vissza “Svatopluk örökségét”. Ennek persze lassan, de biztosan vége fog szakadni a külföldi és becsületes szlovák történészek munkái alapján. Talán nem volna felesleges néhány – a Matica emlőin nevelkedett történészüknek elolvasni, a német Martin Eggers könyvét: “Das Grossmärisches Reich. Realität oder Fiction?”.

Aztán ott vannak a Nagy Károly birodalmának kémjelentései és adóívei Aachenben… Vakargathatnák a fülük tövét…
Nekünk, magyaroknak és szlovákoknak ezeréves közös történelmünk van. A mi királyaink az Önök királyai is voltak. A Szentkorona alatt Önöknek ugyanolyan jogok jártak, mint bárkinek a Kárpát medencében. Csak ne próbáljanak mai jogokat követelni a hűbéri társadalom idejére, mert azok igencsak egyformák voltak egész Európában. Ha mi jobbágyok voltunk, Önök is azok voltak, ha szabadok, Önök is szabadok voltak. Ha a földesuraik keményen bántak magukkal, mivelünk sem
különbül. Panaszra nincs okuk.

Szlovákiai uraim során számtalan ellenséges megnyilvánulással találkoztam, ami erősen gondolkozóba ejtett. Ugyanis addigi tapasztalataim alapján ezeket érthetetlennek találtam.

Nekünk talán csak a szovjetekkel és a románokkal kapcsolatban van ellenséges érzületünk, de az soha sem nyilvánul meg az egyéni érintkezés szintjén. Voltak munkatársaim mindkét népből. Sokszor együtt ültünk az irodai étkezőasztalánál, de eszünkbe nem jutott szóban vagy magatartásban kifejezni egymás iránti ellenszenvünket. Észak Szlovákiában viszont ez napirenden volt.
A szlovák emberrel soha semmi bajunk nem volt. A magyargyűlöletből élő politikus, pedagógus, újságíró annál nagyobb, majdnem jóvátehetetlen kárt okozott a két nép hagyományos viszonyában. Ha ezt valaha is sikerülne visszájára fordítani, mindkét népnek óriási hasznára lenne.
Előbb-utóbb, a legvadabb csúcs-szlovák is rá fog jönni, hogy népeink egymásra vannak utalva politikai, és gazdasági sokon egyaránt. Ha a szlovákok feladják erőszakos magyarirtási kísérletüket. és teljes autonómiát adnak nékik, örök barátság lenne a részünk. A határok lassan elmosódnak, de az etnikai határok hosszú évszázadokra megmaradnak, a biológia törvényei szerint.

Ami a NATO, de főként az EU-tagságot illeti ezekben a testületekben, semmi keresnivalója nincs egy soviniszta népnek, amely megtagadja a legelemibb emberi és önkormányzati jogokat a karmai közé lökött kisebbségtől. Amikor Nagy-Britannia szabadon engedi Írország nagyobbik részét, több-kevesebb autonómiát ad Skóciának, Walesnek vagy Spanyolország a baszkoknak és katalánoknak, Olaszország a dél-tiroliaknak, és – horribile dictu – a franciák Korzikának, hová tart

Szlovákia? Milyen jogon tart számot immunitásra? Különösen akkor, ha érdemtelenül és jogtalanul birtokolja a nemrégen még tisztán magyarok által lakott területeket.

Azoktól a magyarországi személyektől (még a külügyminisztériumban is), akik mindenáron figyelemmel akarnak lenni az utódállamok “érzékenységére”, csak annyit kérdezek: Mikor voltak a románok, szlovákok, szerbek tekintettel a mi érzékenységünkre? Egész Európában minket ért a legnagyobb sérelem 1920ban és ismét 1947-ben. Itt az ideje a Nyugatnak való visszafeleselésnek. Azok már túlságosan hozzászoktak – a Szovjetben nevelkedett külügyéreink és baloldali politikusaink szervilizmusához. Csak annak parancsolnak, aki hajlandó azokat teljesíteni. A blöfföt nem szabad komolyan venni.

Azt azonban ígérhetem, hogy a kormánnyal való együttműködés nélkül is, mindent megteszünk, hogy egy soviniszta Szlovákia és a benesi dekrétumok ellen.

Felvidék Ma