Nemkívánatos személynek tekinti Balassagyarmat, a “legbátrabb város” a szlovák miniszterelnököt. Ezért arra kérik Robert Ficót, hogy válasszon más határátkelőt a holnapi szécsényi, magyar-szlovák kormányfői találkozóhoz.

 

A város fideszes vezetése levélben tájékoztatta döntéséről a budapesti szlovák nagykövetséget.
Medvácz Lajos, Balassagyarmat fideszes polgármestere portálunknak nyilatkozva elmondta, elege van abból, hogy a magyar- szlovák viszonyban évek óta csak kirakat- politizálás folyik.

“A szlovákok általában belénk rúgnak egy nagyot, majd a magyar diplomácia néhány látszat ejnye-bejnyével reagál. A mostani szécsényi megbeszélésnek szinte semmi értelmét sem látom, hiszen a vitatott kérdésekben mint az új szlovák nyelvtörvény, vagy Sólyom László köztársasági elnök kitiltása Szlovákiából, minden bizonnyal megoldatlan kérdés marad. A tárgyalásoknak akkor van értelme, ha eredménye is van. A szlovák fél folyamatosan provokál, és ideje figyelmeztetni a szlovák kormányfőt, mindenkinek elfogy egyszer a türelme.” Így fogalmazta meg véleményét a Bajnai-Fico találkozóról.

Robert Fico, mint kormányfő nem kívánatos személy Balassagyarmaton, de természetesen semmilyen atrocitás nem éri, ha áthalad a városon. Legfeljebb kifütyülik, hogy tudja milyen érzés, ha valakit nem szeretnek valahol, tette hozzá a polgármester.

“Egyébként is a térségben való tartózkodása megszentségteleníti azoknak a balassagyarmati hősöknek az emlékét, akik a cseh legionáriusokkal való harcban estek el 1919-ben, amikor a csehek átlépve a demarkációs vonalat egy újabb szeletet akartak maguknak ellopni a szinte védtelen magyar területekből.Telhetetlenségüknek a balassagyarmati polgárok önfeláldozása vetett gátat. Ezért kapta Balassagyarmat a “legbátrabb város” címet. Az ő emlékük meggyalázása, ha szó nélkül hagyjuk egy magyargyűlölő kormányfő látogatását.”

És tegyük hozzá, holnap abba a Szécsénybe látogat Fico úr, ahol 1705-ben tartotta országgyűlését a Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc. Talán nem volna illetlenség megemlíteni a találkozón, hogy Rákóczi katonája volt a nagy szlovák hős, Juraj Jánošík is, de a katonai szolgálat elől gyáván megszökött, és inkább védtelen polgárok fosztogatásával múlatta idejét. Lehet , hogy ez lehet a kapocs Szécsény és kormányfői találkozó között?

Javasoljuk a város szocialista polgármesterének, vigye ki Robert Ficót az egykori országgyűlés helyszínére, a Borjú-pástra. Egyébként sok ott a liba is, az Ipoly partján. Így Bajnai Gordon sem fog unatkozni.

Felvidék Ma, Molnár Pál