Robert Fico szlovák kormányfő szerint az iskolai hét a szlovák zászló felvonásával és a himnusz eléneklésével kezdődhetne – jelentette ki az alkotmány napján.

Fico az állami jelképeket tiszteli és szerinte minden állampolgárnak hasonlóan kellene ehhez viszonyulnia.

A kiélezett szlovák-magyar viszony miatt a sajtót tette felelőssé. Fico szerint sehol sem látott annyi újságírót, akik saját országukat piszkítják, mint Szlovákiában. A szlovák miniszterelnök szerint elég bármelyik televízió vagy rádióadót bekapcsolni, akármelyik újságot kinyitni Magyarországon, mind Szlovákiát támadja. De ez megtapasztalható szerinte Szlovákiában is, ahol az újságírók az államot és a kormányt támadják.

Ismételten Budapestet tette felelőssé az augusztus 21-én történt komáromi incidens miatt, amikor Sólyom László nem léphette át a határt. A szlovák miniszterelnök elmondta azt is, hogy valóban félt a kormány attól, hogy a két ország szélsőséges tábora összecsap Komáromban és ezért mindent megtettek, hogy az egyes csoportok részvételét megakadályozzák. Fico kijelentette, hogy nem engedi, hogy Komárom Magyarország egyik járása legyen.

Felvidék Ma