Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter az Európában példa nélküli szlovák–magyar kapcsolatokról fejtette ki véleményét egy interjúban, melyet a Hetek című országos napilap készített a politikussal.

Sok elemző szerint a mélyülő szlovák-magyar ellentétek oka abban keresendő, hogy Robert Fico miniszterelnök el akarja hódítani a nacionalista szlovák tömegeket koalíciós társától, a szélsőjobboldali Slotától, és ennek egyik hatékony eszköze a magyarellenesség. Ön mit gondol erről?

– Ez a tényező jelentős szerepet játszik a pillanatnyi helyzetben, de az okok sokkal mélyebbek. Meggyőződésem, hogy a feszültség alapvető oka a trianoni békeszerződés által rajzolt határ: az 1920-ban békeszerződéssel is elismert Csehszlovákiához egymillió magyar nemzetiségű lakos került, ami az akkori Szlovákia lakosságának 30 százalékát jelentette. Ma körülbelül 500-550 ezer magyar nemzetiségű szlovák állampolgár él, a mai Szlovákiának 10 százaléka, vagyis 30-ról 10 százalékra csökkent a magyarok aránya. Ez a tendencia előre vetíti annak árnyékát, hogy belátható időn belül eltűnik az ottani magyarság. Sajnos azt kell mondanom – és ezt nem a mostani feszültség mondatja velem, hanem régi, történészi meggyőződésem -, hogy Szlovákia valóban fél egy esetleges határváltozástól, függetlenül attól, hogy ennek nincs esélye. Ha Trianonban az akkor meghirdetett önrendelkezési elv szerint az abban az időben meglehetősen éles nyelvhatár vált volna politikai határrá, ma nem lenne vita, ellentét a két szomszéd nép között.

Nemrégiben Bajnai Gordon miniszterelnök is kijelentette, hogy Magyarországnak nincs semmiféle területi követelése senkivel szemben, ráadásul Szlovákia ugyanúgy uniós tagállam, mint mi. Mindezek fényében még furcsább a hozzáállásuk.

– A határváltoztatásnak elsősorban azért nincs esélye, és azért nem reális veszély a szlovákok számára, mert ez a bizonyos terület, a Csallóköz, az Ipolytól, Salgótarjántól, Sátoraljaújhelytől északra elterülő sáv, ma már nem tisztán magyarlakta sáv. A szlovákok elsősorban az első bécsi döntésre emlékeznek, amely a ma Dél-Szlovákiának nevezett területet visszacsatolta Magyarországhoz, mintegy 85 százalék magyar lakossal. Csakhogy az akkori 85 százalék ma 50-55 százalék. A magyarok 1945 utáni kitelepítése, a nagyarányú szlovák betelepítés, az urbanizáció és az iparosítás következtében azok a városok, melyek 1918-ban mind magyar többségűek voltak – mégpedig 80-90 százalékban -, ma már kifejezetten szlovák többségűek, kivéve Komáromot és Dunaszerdahelyt. A szlovákok elég jelentős része úgy gondolja, akkor lesznek biztonságban, ha minimálisra redukálják az ottani magyarok számát. Mindezen túl a schengeni szisztéma is hozzájárult a kapcsolat megromlásához: a közös külső uniós határ – ami mindenkinek, így a szlovákoknak is előnyös – azt is jelenti egyben, hogy a magyar-szlovák határ, ahol az embert megállítják, megmotozzák, vámot szednek tőle – megszűnt. És szerintem a szlovákok úgy gondolják, hogy ez megnehezíti a maradék magyarság rövid időn belüli asszimilációját vagy távozásra késztetését. Ugyanis azzal, hogy a határ ilyen átjárhatóvá vált, a gazdasági kapcsolatok szorosabbá válnak, a munkaerő-áramlás is gyorsul, vagyis az elszigetelődés gyengül.

A Slota és Fico által is képviselt magyarellenes politika akkor lehet sikeres, ha van rá elég vevő. Márpedig úgy tűnik, van. Mi az oka a tömeges méretű szlovák nacionalizmusnak?

– A szlovákok már a húszas évektől fogva arra tanították a gyerekeket, hogy a magyarok az ősi ellenség, akik ezer évig elnyomták a szlovákokat. Ez nevetséges, mert a 19. század eleje előtt nincs nemzeti tudat, nem a nyelv számít, hanem a társadalmi rang, hogy ki hol született. Mégis sikerrel ültették el ezt a felfogást, ráadásul az 1939-45 között fennálló Tiso vezette szlovák állam nagyon fölerősítette ezeket az indulatokat. 1945 és 1948 között kifejezetten tombolt a magyarellenesség: A Benes-dekrétumokat azzal igazolták, hogy Csehszlovákia felbomlását a kisebbségek árulása – így a németek mellett a magyarok illojalitása – idézte elő. Erre alapozták a kiűzés tervét. De sajnos a mai szlovák társadalomban majdhogynem teljes az egyet-értés arról, hogy a magyarok a múltban sok rosszat tettek velük. Szerintük öt alkalommal érte agresszió a szlovákokat a magyarok részéről: a honfoglalás, a Tanácsköztársaság északi – valójában védekező – hadjárata, az 1938-as bécsi döntés, Kárpátalja 1939-es visszafoglalása, amikor a magyar csapatok behatoltak Szlovákia területére is, és végül 1968. Ez utóbbi valóban agresszió volt, ám ehhez a magyar nemzetnek nagyon kevés köze volt.

Van példa Európában ilyen szintű elmérgesedett viszonyra?

– A második világháború óta semmiképpen nincs. Logikus lett volna, hogy a kommunizmusból megszabadulva Közép-Európa is a megbékélés útját követi. Volt, ahol ez meg is történt: például a sokkal súlyosabb terhet hordozó lengyel-német kapcsolatok – ha nem is mondhatjuk, hogy szerelem van a két ország között – rendkívül korrektnek nevezhetőek. Sőt, a román-magyar is sokkal jobb ma, mint a magyar-szlovák viszony.

Ismeretei szerint egy szlovákiai átlag magyar miként éli át ezt a nyomást?

– Elég sokszor jártam ott, régi barátaim is élnek Szlovákiában: nem a félelem jellemző az ott élő magyarokra, hanem az értetlenség. Az ott élő magyarok kivétel nélkül őszintén hívei a szlovák-magyar barátságnak, és majdnem mindenki elmondhatja, hogy nincs problémája a környezetében élő szlovákokkal és szakmai, kollegiális kapcsolataikban sincs feszültség. Akik ismerik egymást, jól kijönnek egymással. Az is érdekes megállapítás, hogy ott a legerősebb a magyarellenesség, ahol nem ismerik a magyarokat: például északon, mondjuk Árva megyében, vagy a szlovák nemzeti mozgalom fellegvárában, Turóc megyében, vagy Zsolnán, ahol Slota a polgármester.

A szeptember elsején életbe lépett nyelvtörvénnyel kapcsolatban a szlovák nagykövet azt állította, hogy az EU semmilyen kifogást nem fogalmazott meg. Igaz ez?

– Elképzelhető. Az EU-nak nagyon sok értéke mellett hibái is vannak: bizonyos konfliktusos helyzetekben nem foglal állást, pedig a konfliktusokat megoldani kell és nem eltussolni. Az EU-nak nincs semmiféle normája, szabályozása a nemzeti kisebbségek ügyében.
A szlovák nyelvtörvény sem sért semmiféle EU-s szabályozást, mert ebben a kérdésben nincs szabályozás. Viszont sérti az Európa Tanács által elfogadott és Szlovákia által is aláírt kisebbségi keretegyezményt, úgyszintén a nyelvi kartát, és nem utolsó sorban az 1995-ös szlovák-magyar szerződést. És még inkább ezen megállapodások szellemét. Jelentős mértékben korlátozza, csorbítja a meglévő, nehezen kiharcolt nyelvi jogokat. Nincs szükség nyelvtörvényre, Magyarországon nincs nyelvtörvény. Senki sem írja elő, hogy bizonyos helyzetekben, vagy általában, csak a magyar nyelvet szabad használni.

Hogyan értékelné a magyar diplomácia teljesítményét az utóbbi hetek történései kapcsán?

– Sólyom László kitiltása Szlovákiából olyan kirívó ügy volt, ami után egy magára valamit adó kormány nem hallgathat. Azt hiszem, az elmúlt években túl sokáig követte a magyar kormány azt az elvet, hogy ha engedünk, ha gesztusokat teszünk, ha sok mindent lenyelünk, akkor majd kifutja, kifújja magát a szlovák nacionalizmus, és a viszony megjavul. Úgy látom, ez a passzív, vagy nem kellően határozott magyar külpolitika nem váltotta be a reményeket, sőt felbátorította Szlovákiát. Ehhez persze az is hozzá tartozik, hogy az EU sok mindent tudomásul vett, lenyelt, amit nem nyel le más országokban (például Haider esetében Ausztria) vagy más földrészeken történt jogtalanságok esetében. Amikor Fico egy szélsőséges jellegű nacionalista pártot is bevett a kormányába, először bírálták az európai szociáldemokraták, és felfüggesztették Fico pártjának tagságát. Egy évvel később azonban elfelejtették a dolgot, és megszüntették a tagság felfüggesztését. Nem csoda, ha ezek után Ficóék még inkább felbátorodtak.

Miként alakulhat a szlovák-magyar viszony a jövő tavaszi választások után, ha a Jobbik parlamenti tényezővé válik?

– A Jobbik okozhat bajokat. Ez a párt és a hozzá kötődő mozgalmak, mint például a Hatvannégy Vármegye, vagy a Nemzeti őrsereg valóban olyan nézeteket képvisel – például a határmódosítás gondolata -, melyek kapóra jönnek a szlovák nacionalistáknak. Mindenkinek jogában áll bármit gondolni, remélni, de akiben csöppnyi nemzeti felelősségérzet van, annak tudnia kell, hogy a szlovák-magyar viszonyban csak a béke, a barátság hozhat mindkét nemzet számára előnyöket. Az ellenségeskedés a gazdasági helyzetet is rontja mindkét oldalon, és a külpolitikában is a veszekedő szomszédok képzetét erősíti.

Martonyi Jánost a külügyminiszteri szék várományosának tekintik egy esetleges Fidesz-győzelem esetén: ő a napokban többször elmondta, hogy az agresszív szlovák nacionalizmus a legtöbb probléma a szlovák-magyar viszonyban. Milyen változást hozhat a két nép viszonyában egy ilyen markáns magyar diplomácia?

– Teljes mértékben egyetértek Martonyival, aki az Antall-kormányban államtitkárom volt. A mostaninál sokkal rosszabb helyzetbe nem kerülhetnek a szlovákiai magyarok, mert ha fizikai atrocitásokra kerülne sor, ez európai figyelmet keltene. A külpolitikában magam is a szókimondás híve voltam. Sokan azt gondolják, hogy a diplomatikusság azt jelenti, hogy kenjük el a problémát, ne beszéljünk határozottan.Ez nem jó magatartás. Amikor a diplomácia még néhány diplomata ügye volt, mint Talleyrand, Metternich idején, akkor ez volt valóban a jellemző: mézes-mázos szavakkal rugdosták egymást az asztal alatt, de a mai világban ezt nem lehet csinálni.
Ha tehát itt igazán elmérgesedik a helyzet, mert mondjuk egy jogos magyar kritikára a Fico-Slota páros nagyon agresszív hangon válaszol, és az ott élő magyarság rovására újabb lépések születnek, akkor, ha nem az EU, de a NATO kénytelen lesz közbelépni. És ha megvizsgálják, ki okozza a problémát, ki provokál, akkor nincs kétségem, hogy csak a magyar fél mellé lehet állni.

hetek.hu, Felvidék Ma