Két évre lehet a munkaadóval a munkaviszonyról megegyezni a korábbi három év helyett. A Munka Törvénykönyvének módosítása a következő év márciusában léphet érvénybe.

A kormány a munkaadók és a szakszervezetek hétfőn tárgyaltak, ahol megegyeztek arról, hogy módosítanak a Munka Törvénykönyvén. Az elfogadott módosítás szerint jövő év márciusától lépne érvénybe a új szabály, amely szerint két évre lehetne a munkaadóval a munkaviszonyról megegyezni, amelyet az adott időtartamon belül kétszer lehetne meghosszabbítani vagy újratárgyalni. A jelenlegi szabályzat szerint a munkaviszonyról szóló megegyezés hosszabb, mint három év, amelyet újratárgyalni az adott időtartamon belül csak egyszer lehet. A módosításra azért került sor, mivel az Európai Bizottság már korábban jelezte, hogy nem megfelelő a törvény, amely főleg a részmunkaidő és kölcsönmunkaerő esetén áll fent. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium megállapodott arról is a szakszervezetekkel, hogy a munkanélküli segély időszaka a jelenlegi 6 hónapról 8 hónapra növekszik. Ez azokra vonatkozik, akik 10-15 év közötti munkaviszonnyal rendelkeznek.

Felvidék Ma, etrend.sk, VZS