A zenéből, és nem a szlovákiai magyar identitásából akar megélni Szarka Tamás, a felvidéki Ghymes együttes frontembere, mindenesetre karakteres a véleménye a szlovákiai magyarság helyzetéről. HVG: Önök is zenéltek augusztus 21-én Komáromban azon a szoboravatáson, amelyre végül nem engedték át a magyar köztársasági elnököt. Mi történt ott pontosan?
Szarka Tamás: Én cirkuszt láttam, a megfelelő körítéssel, rendőrökkel, kutyákkal. Szlovák autóbuszból kiszálló öregasszonyok hőbörögtek, gondolom, szendvicsért meg kolbászért. Aztán láttam egy gyönyörű Szent István-szobrot, és láttam, hogy Sólyom elnök urat nem engedik át közös királyunk szobrának a felavatására. Nehéz volt színpadra állni, mert mindannyiunknak forgott a gyomra, a közönségnek pedig jócskán felment a vércukra.
HVG: Most már eltelt néhány hét a nyelvtörvény elfogadása óta. Milyen a hangulat ezzel kapcsolatban önök felé, Galántán?
Sz. T.: Nagyon rossz, most már napi szinten téma a felülről leszivárgó ostobaság és gyűlölet. A boltban, a buszmegállóban, a vonaton is erről beszélnek az emberek. Néhány napja egy szlovák férfi magyar beszédet hallott mifelénk egy boltban, mire összetörte a pénztárgépeket. Felháborodott azon, hogy az 50 százalékban magyar Galántán magyar szót hallott. Ez az ostobaság nem belőle jön, hanem felülről. Mindazonáltal nem akarjuk, hogy Budapesten sajnáljanak minket. Huszonöt évvel ezelőtt éreztem először Budapesten, hogy ha erre rájátszanánk, az hozhatna valami aprópénzt. De én muzsikus vagyok, és a zenéből, nem a szlovákiai magyar identitásomból akarok megélni.
HVG: Ha már zene, szlovákok is eljárnak a koncertjeikre, vagy csak a magyaroknak játszanak?
Sz. T.: Elég komoly szlovák rajongótábora van a zenekarnak, sokan azért kezdenek magyarul tanulni, mert kíváncsiak a szövegeinkre. Héjavarázs című albumunk szlovákiai kiadására két szlovák nyelvű dalt is feltettünk, mert válaszolni akartunk a szlovák közönség szeretetére.
HVG: Netán az is elmondható, hogy a szlovák népzene is megihleti önt?
Sz. T.: Jól ismerjük a szlovák népzenét, ami nem hasonlítható a lengyel vagy a cseh folklórhoz, és a szláv tengerben különleges íze van. Mi hangulatokat zenésítünk meg, még én sem tudom mindig kideríteni, honnan jön az ihlet. A zene egyébként sem a tudatról, hanem az ösztönökről szól, és sokkal régebbi, mint az ember. A madarak sokkal régebben énekelnek, mint hogy ember lett volna.
HVG: Eddig, néhány koncert közbeni áthallásos megjegyzést leszámítva, meglehetősen távol tartották magukat az aktuálpolitikától. Holott határokon átívelő népszerűségük miatt akár biztosan befutó helyeket is szerezhetnének például a Magyar Koalíció Pártjában.
Sz. T.: A napi politikától igyekszünk magunkat szigorúan távol tartani, és ez eddig sikerült is. Aztán adódnak olyan helyzetek, amikor egyesek a nemzetiségi feszültség kiélezésére törekednek, olyankor természetesen megszólaltunk. Ahogyan most is, a minap, Dunaszerdahelyen énekeltünk a nyelvtörvény ellen, pontosabban a magyar nyelv védelmében. Szerintünk nagyon fontos a támadás ellen kiállni. Ma trendi nem védekezni, ami pedig teljes csőd. Ilyen problémáért, amit nem a magyar fél gerjesztett, talán nem Budapestnek kellene bocsánatot kérnie, ilyen attitűddel halálra lenne ítélve a magyarság.
HVG: És vajon az is a védekezés részeként értelmezendő, hogy futballhuligánok nagy-magyarországos pólókban hangosan tagadják a szlovák állam legitimitását? Ami talán inkább árt, mint használ önöknek, és nyilván sérti a szlovákok önérzetét.
Sz. T.: A Kis-Magyarország-térkép pedig minket, határon túli magyarokat bánt.
HVG: Mennyire élő, mindennapos probléma önöknél a 89 évvel ezelőtti trianoni döntés? Tudnak, akarnak ezen túllépni?
Sz. T.: Minket éveken át arra szocializált a szlovák környezet, hogy a magyarságunk hátrány, mi kevesebbek, rosszabbak, hülyébbek vagyunk a többségnél. Számtalanszor nekem jöttek reggel az autóbuszon, amiért magyarul beszéltem – érthetetlen volt ez az utálat. Mindennek a gyökere természetesen Trianon, ami tulajdonképpen genocídium volt, mert levágták egy ország kezét-lábát. Persze ezt nem ildomos emlegetni. Nem akarunk revíziót, mert nem lehet. A reális lehetőségekből kell kiindulni. De hadd mondjuk ki, hogy akkor bűntény történt!
HVG: Kérdés, mennyivel lesz jobb ennek az ismételgetésével. Nem zavarja, hogy a Szlovákiában haknizó, trianonozó magyarvédők a határokon belül nem a szlovákokat, hanem a roma népességet igyekeznek megfélemlíteni?
Sz. T.: Ez a szájhagyomány, de nem tudni, valóban ilyet tesznek-e. Mivel megtanultuk, mit jelent kisebbségként élni, akár magyaroznak, akár zsidóznak, akár cigányoznak, mi abban a pillanatban az igazság oldalára állunk.
HVG: Van valamiféle összetartás a felvidéki magyar–cigány–zsidó kisebbség között?
Sz. T.: Na, az nincs. De úgy tudom, ilyen Magyarországon és egész Európában sincs. Igaz, én már felvetettem azt magasabb fórumokon, hogy egyszer minden európai kisebbségnek össze kéne fognia, és együtt felmenni a brüsszeli gittegyletbe. Hátha ez is lesz olyan fontos kérdés, mint a disznóknak adható tápszer. A helyzetünk miatt kifejezetten harcolnom kell magammal, hogy ne legyek euroszkeptikus. Ebben segít, hogy történt már egy csoda, a határok szünetelnek, még ha nem is szűntek meg teljesen.
HVG: Sokan azt várták, hogy az Európai Unió és főleg Schengen után megoldódnak a nemzetiségi problémák. Vagy most éppen ennek az ellenkezője történik?
Sz. T.: Szerintem ez hullámzó folyamat. Talán olyan mély már nem lesz a válság, mint a középkorban, de most visszafelé lépegetünk. Schengen segített, és ma már nem lehet olyan törvényeket hozni, mint az 1970-es években, amikor egy rendelet miatt évente csak két alkalommal jöhettünk át Magyarországra. Ma már Szlovákiából sokan Győrbe járatják iskolába a gyereküket, ám az igazi megoldás az lenne, ha Szlovákiában minden iskolában lehetne magyarul is tanulni. Erre a mondatra persze sok szlovák idegrohamot kapna. De hosszú távon az a cél, hogy két hivatalos nyelve legyen Szlovákiának.
HVG: A szlovákiai magyaroknak van valamiféle szlovák állampolgári identitásuk?
Sz. T.: Ez is változó. Minél jobban érzi magát a magyar Szlovákiában, ez annál inkább jelentkezik nála. Amikor bejött az euró, akkor kicsit jobban kihúztuk magunkat, hogy mi bezzeg kőkemény valutával megyünk át a határon, és azt apró forintocskákra váltjuk át. Azóta kiderült, hogy Szlovákia a régió legdrágább országa lett, a nemzeti valutát fenntartó országok pedig nyertek azzal, hogy megmaradt a lehetőségük az árfolyam befolyásolására. Mindenesetre három évvel ezelőttig, az új kormány megalakulásáig békés nyolc évünk volt. Akkor erősebb volt a szlovákállampolgárság-tudatunk.
HVG: Néhány évvel ezelőtt szóba került, hogy esetleg a határon túli magyarok is kapjanak szavazati jogot a magyarországi parlamenti választásokon. Mi a véleménye erről?
Sz. T.: Nagyon jólesik a gondolat nekünk, felvidéki magyaroknak. Van rá precedens Európában több is. A mai magyarországi politikai szkepszis miatt nagyon könnyen lehet, hogy az erdélyi és a felvidéki magyar kisebbség királycsináló lenne. Nyilván csak egyszer, mert másodszor már mi se mennénk el szavazni.
Szarka Tamás
„Egy kis mátyusföldi faluban, a felvidéki Királyréven születtem, magyarnak, és akkoriban nem mondták, hogy ez baj” – mondja a magyarsága miatt a többségi szlovák társadalom által magát ma is megbélyegzettnek érző, 45 éves énekes-dalszerző. Az elismert zenész iskoláskora óta, immár 31 éve áll színpadon. Bátyjával, Szarka Gyulával a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán alapították meg együttesüket 1983-ban. Eleinte táncházakban léptek fel és népzenét játszottak, például a Nyitra melletti Gímes (régi írással Ghymes) ifjúsági táboraiban – innen a csapat neve. A koncertjein rendszeresen többtucatnyi hangszert megszólaltató együttes az évek során saját, ma már a világzenei irányzatba sorolt stílust alakított ki. 2001 márciusában például a 11. helyen szerepeltek az európai világzenei toplistán, és többször végigturnézták a világot. Az eMeRTon-, Fonogram-, Arany Zsiráf- és Magyar Örökség-díjas együttes minden lemeze platina lett, Bennünk van a kutyavér című albumát pedig a magyar oktatási minisztérium 1999-ben oktatási segédanyaggá nyilvánította.
Felvidék Ma, HVG-IZSÁK NORBERT
