Az állami költségvetésről szóló törvénymódosításból kiderült, hogy az államháztartás tervezett, egymilliárdos hiánya nem tartható, és a hiány ennek a háromszorosa, nagyjából 3, 154 milliárd euro lesz. A kormánykoalíció a múlt héten még az egymilliárd eurós változatot hagyta jóvá. Mind az ellenzék, mind pedig a gazdasági szakemberek egyetértenek abban, hogy jóval nagyobb mértékű takarékoskodásra lenne szükség az államháztartásban. A tervezettnél is nagyobb költségvetési hiány ugyanis oda vezethet, hogy nem lesz elég pénz például az egészség- és az oktatásügyre, vagy például a szociális szférára.
Vladimír Tvaroška, az SDKÚ képviselője szerint a kormány szándékosan tervezett ekkora hiányt, hogy aztán a jövő évi költségvetésnél nagyobb takarékoskodással tudjon majd előrukkolni. „Sokkal többet segítene az országon, ha a kormány az eddiginél jelentősebb mértékben spórolna” – fogalmazta meg ezzel kapcsolatos véleményét Róbert Prega, a Tatra Bank gazdasági elemzője, akivel a legtöbb gazdasági szakember egyetért.

Sme, Felvidék Ma