A Magyar Koalíció Pártja Dunaszerdahelyi Járási Elnöksége október 6-án állásfoglalást fogadott el a megyei választások előtt, a Nagyszombat megyében kialakult helyzetről. Kiállnak Kvarda József mellett.

A novemberi megyei önkormányzati választások fontos időszakot jelentenek. Mint eddig mindig, az MKP Dunaszerdahelyi Járási Elnöksége, majd a járási konferencia, most is nagy hangsúlyt fektetett a megfelelő jelöltek kiválasztására.

Értékelésünk alapján a jelöltek szakmailag és emberileg rátermettek és elfogadhatóak. A küszöbön álló választás kiemelten fontos, hiszen most először kerül sor megyei választásokra úgy, hogy a szlovákiai magyarság politikai megosztására történik kísérlet. Szilárd meggyőződésünk, hogy ezek az igyekezetek kudarcba fúlnak, megrekednek a szlovákiai magyarok egységén, kik a felvidéki magyarság egyetlen politikai érdekképviseleteként az MKP-t tartják számon.

Akik összefogtak az MKP ellen, épp ezt szeretnék foggal-körömmel megakadályozni. Azok, akik a sajtón keresztül manipulálják a közgondolkodást, és akik annak örülnek, ha megosztják a szlovákiai magyarságot és ellehetetlenítik érdekképviseletét. Mi csak egyben bízhatunk: a magyar választók támogatásában. Abban, hogy tudják, az MKP-n kívül nincs meg a hajlandóság és akarat, hogy az itteni magyarság érdekeit védje.

Az asszimilációs gőzhenger beindult, és nem Bugárék Hídján fog megakadni. Mert a tolerancia, a baráti együttműködés szép dolog, de mind csak puszta szó marad, ha jönnek a választások. Ezt az itteni magyarok 1989 óta minden választás alkalmával tapasztalhatták. Mivel a csallóközi magyar emberek hál´Istennek se nem süketek, se nem vakok, sőt a józan politikai ítélőképességükkel sincs baj, ezért meggyőződésünk: a Magyar Koalíció Pártja régiónkban is bátran bízhat a magyar közösség támogatásában a 2009-es megyei választásokon. Annak ellenére, hogy egyesek időzített és politikai indíttatású boszorkányüldözésbe kezdtek egyik képviselőjelöltünk ellen, pedig Kvarda Józsefet is megilleti az ártatlanság vélelme. Meggyőződésünk, hogy tisztázni tudja magát az ellene felhozott vádak alól.

MKP Dunaszerdahelyi Járási Elnökség