(Brogyányi Mihály pozsonyi idegenvezető jegyzete) Az interneten bóklászva különös dolgokra akad az ember. A minap érdekes blogtémára figyeltem fel. Komáromban, abban a városban melyet sokszor büszkén a felvidéki magyarság szellemi központjának tekintünk, egy neves magyar oktatási intézmény falán feliratok jelentek meg, melyek szerint vigyázni kell, merthogy hullik a vakolat.
Ez persze, nem szenzáció, sok ilyen hulló vakolatú épület található tájainkon. Az érdekesség az, hogy a felirat kizárólag szlovák nyelven jelent meg .És a pikantériája: Komáromban, ebben a még mindig magyar többségű ,múltjára büszke városban történt, ráadásul egy olyan neves magyar tudósról elnevezett intézmény falán ékeskedik a felirat, akire mindannyian büszkék vagyunk, az intézmény pedig országunk egyik legrangosabb magyar iskolájának számít. A blog írója megnevezi az intézmény igazgatóját, aki nem csak iskolaigazgató hanem a magyarság egyik vezető személyisége, rengeteg tisztség viselője.
Az írást más felvidéki portálok is átvették, megvitatták. Volt, aki kizárólag az igazgató személyét támadta, másvalaki szerint az ideális megoldás az lenne, ha az épületet megjavítanák, és a vakolat nem hullana, csupán erről szól az egész.
Ez ugyan jó ötlet, de eltér a témától, ugyanis itt nem erről van szó! Nekem más valami jutott az eszembe. Egy hasonló tábla, hasonló szöveggel, mégis, egész más üzenettel. A tábla Pozsony belvárosában található, közel a Mihály kapuhoz, csaknem szemben a Szentháromságrendiek templomával. Több évtizeddel ezelőtt készült, időtálló anyagból. Egyébként egyszerű, vaskeretre erősített műanyagtáblácska a következő felirattal:
POZOR! Padá omietka!
VIGYAZAT! Hull a vakolat!
ACHTUNG! Anwurf fällt!
Gyerekkorom óta ismerem a táblát. Gyakran járok el arra, és még soha nem ért az a kellemetlen meglepetés, hogy vakolat hullott volna a fejemre. Ugyanakkor, mint pozsonyi lokálpatrióta, ahányszor a táblára néztem, szívet melengető érzéssel töltött el a tudat, olyan városban élek, ahol üzen a múlt. Üzen nekem, egy valószínűleg régen elhunyt pozsonyi polgár, és üzenete nem a vakolatról szól, hanem arról, ebben a városban németek, magyarok, szlovákok együtt érzik magukat otthon, mert ha hullott itt hajdan a vakolat, egyformán hullott nemzetiségi ,vallási faji tekintet nélkül mindenki fejére. Az ismeretlen pozsonyi polgár mindhárom nemzet tagjait egyformán tisztelte. Ami a hajdani Pozsonyban általános volt, sajnos az idők múlásával feledésbe merült. Ma egyesek nyelvtörvénnyel akarják kikényszeríteni a megbecsülést, és az sem számít nekik, ha nem csak a vakolat, de hanem konfliktusok sorozata dőlhet mindannyiunk fejére felelőtlenségük , elvakult nacionalizmusuk miatt.
Míg az első, komáromi felirat kapcsán közismert személyiség neve merült fel, a másik ismeretlen pozsonyi – és európai! Polgár üzenete nekünk, kései, sokszor hálátlan utókornak. Az első személyt nem kívánom értékelni, mert nem a személyeskedés volt célom ezzel az írással, és talán meg sem érdemli hogy foglalkozzunk vele. A másik, ismeretlen személyt viszont szeretném kiemelni, tisztelettel adózni emlékének, és megértve üzenetét továbbadni. Mert ez az egész a tiszteletről szól, a hűségről, mellyel tartozunk önmagunknak, egymásnak, őseinknek és utódainknak egyaránt. Nekünk nem azért van szükségünk magyar feliratokra mert hülyék vagyunk és nem értjük a szlovákot, hanem mert otthon vagyunk itt, ezen a tájon. Mi nem azért akarjuk hogy gyermekeink azt a kultúrát vigyék tovább, amit őseinktől örököltünk, mert maradiak, fejlődésképtelenek vagyunk, hanem azért, mert az úgy helyes, szép, jó és erkölcsös. És ha ezért néha harcolnunk is kell, ez nem mások iránti gyűlöletből fakad, mert azzal hogy önmagunk maradunk, a velünk élő más nyelvű szomszédainkat is gazdagítjuk. És ha ezt megértik, akkor tudunk közösen olyan Európai házat építeni, ahol nem csak a büntetések nem hullanak senki fejére azért mert más nyelven beszél, de talán a vakolat se.
De hogy ezt elérjük, önmagunknál kell kezdeni. Mert ki fog minket tisztelni, ha mi magunk nem tiszteljük magunkat? Ki fog harcolni jogainkért, ha mi magunk nem tartjuk fontosnak, nem éljünk velük? Napjainkban rengeteget lehet olvasni a nyelvtörvényről, mi mindent tilt, milyen negatív hatásai vannak, de vegyük csak számba mi mindent nem tilt, milyen teret enged nyelvünknek, és használjuk ki ezeket a lehetőségeket! Mert a nyelvtörvény legrosszabb hatása a lélektani nyomás, rengetegen hiszik ezentúl nem szabad magyarul megszólalniuk, ezért meg se próbálják, olyan helyzetekben sem, ahol a nyelvtörvény nem tilt semmit.
Figyeljünk oda ezekre a dolgokra! Biztos vagyok benne, a komáromi rossz példa – nem félelem, megalkuvás, szervilizmus megnyilvánulása, hanem csupán hanyagság. De az ilyen hanyagság nekünk sokba kerül!
Brogyányi Mihály – Felvidék MA
