Érsekújvárban tartott megemlékezést egy szlovák szélsőséges csoport a város második világháborús bombázásával kapcsolatban. A menet délután egy órakor a vasútállomástól indult 30 fővel, amelyhez a Fő téren még páran csatlakoztak. Ezúttal csendben, zászlók nélkül vonultak fel, nem úgy, mint idén augusztusban – akkor roma- illetve magyarellenes jelszavakat használtak, és a rendőrállam és a rendőrterror ellen emelték fel a hangjukat. Ma a csoport vezetője beszédében a bombázásra emlékező írást olvasott fel, és megköszönte a résztvevők jelenlétét.

Érsekújvárban 1944. október 7-én és 14-én majd 1945. március 14-én angol-amerikai repülők 700 bombát dobtak a városra. A lakosságból négyezren vesztették életüket, és a város kétharmad része megsemmisült. Mindezekért az Amerikai Egyesült Államokat vádolják a megemlékezők.

Az egyik résztvevő hajlandó volt nyilatkozni, botrányosnak és teljesen feleslegesnek tartotta az amerikaiak általi akciót. „Nem szabad megfeledkeznünk az áldozatokról és az értelmetlen bombázásokról. A város hadi szempontból már nem volt lényeges, hiszen a vasutat nem használták a katonai erők. Ez ugyanolyan felesleges volt, mint az atomtámadás Japán ellen.”

Az egész akció a menettel együtt közel egyórás volt, és incidens nélkül zajlott. A rendőrség jelen volt és felügyelte a helyszínt. A környéken kíváncsiskodó városiak nem voltak hajlandók megszólalni. Ha mégis megtették, nem igazán tudták, mi is történik valójában.

A Szlovák Testvériség ugyanebben az időben Feketebalogon romaellenes tüntetést szervezett. A Szlovák Megújhodási Mozgalom tagjai viszont Zsolnán kettő órától „Büszke nemzet vagyunk!” címmel tartottak felvonulást.

(ak) Felvidék Ma