A szlovák politológusok többsége már egy ideje az Orbán Viktorral kapcsolatos „veszélyekre” hívja fel a figyelmet, tehát arra, hogy a Fidesz győzelme esetén megváltozhat a hivatalos magyar politika hangvétele Szlovákia irányába. Ezzel kapcsolatos a Slovo című lap írása is, melyben a szerző, Podhorský Pavol az MKP hétvégi kongresszusához és az ott elhangzott Orbán-beszédhez tér vissza. A szerző megállapítja, hogy ami figyelmeztetésként már jó ideje jelen van a szlovák politológusok közt Orbánnal kapcsolatban, azt most a Fidesz elnöke „nálunk, szövetségesei előtt ünnepélyesen megígérte“. A választások előtti harci felkészülés már mutatja, hogy milyen irányban halad majd az elkövetkező hónapokban az MKP politikája, írja a cikk szerzője, aki szerint a hétvégi pártkongresszus óta mindenki számára világos lehet, hogy az MKP a déli határaink felől jövő segítségre számít leginkább. A következő magyar miniszterelnök – írja szó szerint Podhorský Pavol – akinek még a szlovák választások előtt sikerül elfoglalnia a funkciót, támogatásáról biztosította a Csáky-vezette pártot.
Orbán Viktor nem titkolta a kongresszuson elmondott beszédében, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke szeretne lenni, így már ez a fajta politika is jelentős támadást intézett az unió kisebbségi politikája ellen, véli a szerző, aki szerint a határellenőrzések megszűnnek ugyan, de maguk a határok és az állami hovatartozás továbbra is megmarad. Ezt követően idézi Orbán Viktor beszédének azon részét, melyben a Fidesz-pártelnök hangsúlyozza, hogy a Kárpát-medencében élő magyaroknak egy közösségként kellene magukat meghatározni. A nemzeti közösség tagjait pedig azonos jogok illetik meg, függetlenül attól, hogy egy adott államban kisebbségben vagy többségben élnek. Az ilyen jogok közé tartozik az anyanyelv használatának joga is. A szerző ebből azt a következtetést vonja le, hogy ha a kisebbségek nyelvét a hivatalos nyelv szintjére emelnék, akkor „Szlovákiában mindenkinek tudnia kellene a kisebbségek nyelvét is, ha mindenhol meg szeretné magát értetni”.
A politológus-hallgató szerző különösen veszélyesnek tartja Orbán azon kijelentését, mely szerint elkezdik a Kárpát-medencei magyarok közös jövőjének kidolgozását. Ebből viszont azt a következtetést vonja le, hogy a magyarok nálunk nem a szlovák kormány és a szlovák parlament döntései szerint fognak élni, hanem a „jövőjüket Budapesten fogják kidolgozni”. Úgyszintén veszélyesnek tartja a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, melynek tevékenységét a cikkíró szerint biztosan be kellett volna szünteti, ha az már az EU-csatlakozás idején is működött volna.
„Magyarország Önökkel van, Magyarország a Felvidékkel van!” – idézi ismét Orbán Viktor szavait a szerző, aki szerint és egy másik politológus, Juraj Marušiak szerint is a kisebbségi státusz elutasítása veszélyes felfogás. „A küldöttek tapsa és Orbán szavainak védelme Csáky részéről egyértelmű jelzés, hogy a magyar politikus az MKP tagjainak lelke szerint szólt. Ez pedig már tényleg nagyon veszélyes” – fejezi be elemzését Podhorský Pavol a Slovo című lapban.

Slovo, Felvidék Ma

Kapcsolódó cikk:
Viktorra várva – a Týždeň elemző cikke