Mikuláš Dzurinda, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Néppárt (SDKÚ) elnöke szerint ma már nem a képviselőket veszik meg a választásokon, hanem egyenesen a választókat. 
A volt miniszterelnök szerint 1989 óta nem volt ilyen nagyarányú szavazatvásárlásra példa a választásokkor. Főleg a roma szavazatvásárlásokra célzott, amelynek következtében szerinte a két szlovák ellenzéki párt több képviselőt is vesztett. Felvetette a kérdést, hogy vajon így kell-e segíteni a roma nemzetiségű állampolgárokon, hogy pénzt adunk nekik a szavazataikért? Egyértelműen a kormányt tette felelőssé a kialakult helyzetért.

A megyei választásokról úgy nyilatkozott, hogy az ellenzéki pártok sikereként lehet elkönyvelni azt, mivel jobban szerepeltek mint négy évvel ezelőtt. A második fordulóban a megyei elnökjelöltek választásakor is megtesznek mindent, hogy jó eredményt könyvelhessenek el.

Felvidék Ma