Nagy érdeklődés övezte az MKP Nyitra megyei kampányzáróját, melyre a komáromi sportcsarnokban került sor. A felvezető kultúrműsort a “hivatalos kampányrész” követte, majd a Kormorán együttes lépett a színpadra.

Dráfi Mátyás színművész lépett először színpadra, elszavalta Reményik Eredj, ha tudsz versét. A műsorvezető szerepét a Jókai Színház igazgatója, Tóth Tibor vállalta el. A Nimród zenekar és Korpás Éva énekesnő fellépése után Csáky Pál MKP-elnök lépett a színpadra, aki a megyei választások jelentőségére hívta fel a figyelmet. Sajnálatosnak tartotta, hogy ma olyan körülmények között kerül erre sor, amikor a több mint 10 éven át létező magyar egységet megbontották. A Magyar Koalíció Pártja továbbra is a szlovákiai magyarok hű pártja marad, és ha a magyar választópolgárok a szlovákiai részvételi aránynál jóval nagyobb arányban vesznek részt a választásokon, akkor biztosított lesz következetes érdekvédelmük megyei szinten is. Ez a megyei elnökválasztásra is érvényes, Biró Ágnes az egyetlen női jelölt, akinek az első fordulóban komoly esélyei vannak a sikerre.

Biró Ágnes is a színpadra lépett, elsősorban  egész Nyitra megye képviselőjelöltjeire hívta fel a figyelmet, akik összetartozó csapatként léptek fel a megyei kampány idején. Ezt mutatja az is, hogy két személy (egészségügyi okoknál fogva hiányoztak) kivételével valamennyien felsorakoztak a színpadon.

A Kormorán együttes koncertje parázs hangulatot teremtett. Koltay Gergely megköszönte az MKP jelöltjeinek a meghívást, és hangsúlyozta, a Kormorán is mindig az egész magyarságnak (államhatároktól függetlenül) játszik. A koncert végén a színpadra léptek a Felvidéki Rockszínház jelenlévő művészei is (vezetőjük, Karkó Henrietta is), és a közönséggel együtt énekelték el a Honfoglalás legendás betétdalát (Kell még…) és a magyar Himnuszt.


Fotók az MKP képgalériájából, mely ITT tekinthető meg (+VIDEÓ is)

Felvidék Ma