November 13-án, pénteken a kassai Teológiai Fakultás épületében, vagyis az egykori ferences rendházban bemutatták Klaudia Buganová, Kristina Markušová és Marián Šangala és mások által írt és szerkesztett szép kiállítású kötetet, a Szakrális műemlékek Kassán (Sakrálne pamiatky v Košiciach),melyet Kassa Város Önkormányzata adott ki.
Tizenhárom szerző jegyzi a kötetet, akik zömmel a Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal munkatársai. Šangala a fotókat készítette. A 337 oldalas követ ezer példányban jelent meg, ami azt jelenti, nemsokára könyvritkaság lesz, habár könyvárusítási forgalomba még nem került.

A bemutató jó hangulatban zajlott, hiszen a két fent megnevezett szerkesztőasszonyon és szerzőkön kívül megjelent a teremben Evlia Cselebi török diplomata és utazó is, aki elmesélte, milyennek látta Kassát a 17. sz.-ban. Olyan fantasztikus dolgokat mesélt a városról, hogy máig nem lehet tudni, csak azért írta-e ezeket, hogy olvasója figyelmét lekösse, vagy azért, hogy a török hadsereget ösztönözze a város elfoglalására.
A Szent Erzsébet-székesegyházat ilyennek láttatta: „Ennél a templomnál arkangyal szobra közelében négyszögű márványféle bronzból egy fekete elefántot készítettek, mely fülét, fejét és ormányát mozgatja és szemei óramutató gyanánt forognak.
Mikor dél van, akkor az elefánt mozgásba jön, s éles hangot adván ormányát tizenkétszer melléhez üti, annak hangja a környékre elhat s a város lakói abból tudják meg, hogy az elefánt-óra tizenkettőt ütött s ekkor mondják, hogy dél van.” A kolostorban meg „Néhány ezer képen kívül, a jobb oldalon egy nyitott fal felületén, ötven lépés hosszúságban egy paradicsomkert volt festve, melyet aki meglát, az lelkét kiadva, a kertbe szeretne menni.”
Markušová elmondta, sok apró szakrális emlék található a városban és a városhoz csatolt környékbeli települések templomai, vagy akár egy magányos kápolna az ott lakó embereknek fontosabb, mint a város legjelentősebb templomai, hiszen ezek az emlékek mindennapjaik kulisszái közé tartoznak. Bugánová kiemelte, Kassán több nemzetiség él, de kevesen tudatosítják, hogy több vallás is. Ez teszi Kassát Kassává. A könyvet szeretnék angolul is megjelentetni, hogy mire Kassa Európa kulturális fővárosa lesz, addigra az angol változat megjelenjen.

Majd egy dobos dobolta ki a nagyérdeműnek, hogy megjelent e könyv. Cselebit és az utóbbit is a Via Cassa hagyományőrző és vívócsoport tagjai alakították.

{mosimage}
Evlia Cselebi mesél Kassáról

A szép kiállítású kötet hét fejezetben tárgyalja e műemlékeket. Az első fejezet a történelmi városmagon belül található templomokat és kolostorokat tárgyalja. A Kálváriával külön fejezet foglalkozik ugyanúgy mint a zsinagógákkal, melyekből egykor öt volt Kassán, mára már csak három maradt. Ezeket mutatja be a könyv. Majd a kápolnák következnek. A szakrális szobrokkal és út menti keresztekkel is egy fejezet foglalkozik, majd a Kassához csatolt települések emlékei kerülnek sorra Bárcán, Kavecsányban, Széplakon, Lőrinckén, Miszlókán, Pólyin, Saccán, Zsebesen, Téhányban és Felsőapátiban.
Az utolsó fejezet az 1945 utáni templomokkal foglalkozik. Ez a rész 12 épülettel mutat be, melyek mind 1990 óta épültek, így a fejezetcím félrevezető, hiszen a kommunista korszakban Kassán és a környező településeken templomok vagy más szakrális rendeltetésű épületek nem épülhettek.

Szomorú jelenség, hogy a kötet nem tiszteli az emberi jogokat. Ugyanis a magyar vagy német személyiségek nevét átírja. A név az emberi identitás része, s mint ilyen nem változtatható meg önkényesen az illető jóváhagyása nélkül. Zápolya István bizonyára csodálkozna, ha olvasná, hogy őt Štefan Zápoľskýnak hamisítják, Rozgonyi Sebestyénből Šebastián lesz és Vitéz Jánosból Ján (20.). Engelhardtti és schnellensteini Christoph Gottfried báróból Krištof Gotfried kerekedik ki. Az egyik kassai vértanú neve helyesen Pongrácz István. Ebből az erdélyi magyar nemesből Štefan Pongrác lesz és Báthory Zsófiából Žófia Bátoriová (61.). A reszlovakizáció tehát visszamenő hatállyal működik. Így lesz II. Rákóczi Ferencből František Rákoci II. (78., 82.), Szapári Pál grófból Pavol Sapári (82.) Farkassányi Györgyöből Juraj (116.) és Répászky Mihályból Michal (117.).

{mosimage}
Markusová és Bugánova, a kötet szerkesztői

Ezután nem csoda, ha az elfogulatlan olvasó gyanakodni kezd, hogy esetleg nem minden adat felel meg a tényeknek, ha a szerzők ilyen szlovákosításnak vetik alá a történelmet. Tudjuk, hogy ezt az esztelenséget a szlovák nyelv helyesírása sugalmazza a szerzőknek. Csak elvárnánk tőlük, mint olyan szakemberektől, akik tisztelik a tényeket, hogy legyen bennük annyi civil kurázsi, hogy ellenszegüljenek a történelemhamisításnak, mert ez az elfogult szűklátókörűség kikezdi szakmai hitelüket is. S ez a vélemény egyáltalán nem alaptalan. Vegyük az egykori Mészáros-utcai református templomot, mely most Szent Mihály arkangyal-templomként az Orsolya-apácák tulajdonába került. Erről a templomról szóló fejezet elhallgatja, hogy a rendszerváltás után az egyik ablakát befalazták, mert rajta a magyar címer látható (77-79.). A ferences templomról szóló fejezet is szemérmesen mellőzi azt a tényt, hogy egykor emléktábla jelölte, hogy ide járt imádkozni II. Rákóczi Ferenc és a magyar nyelvű kegytáblákat is eltüntették. Tudomásunk szerint bebetonozták őket az oltárasztal alá.
Balassa Zoltán