Bizonyosra vehető, hogy teljes jogú tagságot kap a Robert Fico vezette szlovák Smer az Európai Szocialisták Pártjában (ESZP): ezt javasolja az elnökség a december elején Prágában összeülő kongresszusnak.

Az ESZP elnöksége az MSZP elutasítását figyelmen kívül hagyva javasolja a legerősebb szlovák kormánypárt teljes jogú tagságának megadását. Értesülésünk szerint magyar részről a döntés kapcsán manipulációkat vetnek a testület szemére – egyebek között azt, hogy az évek óta viták kereszttüzében álló Smer-ügyet az elnökség az ominózus ülés legvégén tűzte napirendre, amikor a jelenlevők többsége már távozott a teremből. Köztük azoknak a pártoknak a képviselői, amelyek korábban elfogadhatatlannak mondták, hogy a Smer egy olyan szélsőséges és idegengyűlölő párttal lépett kormánykoalícióra, mint a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt. Az említett tanácskozáson viszont a “politikai realizmus” dominált: a felszólalók általában a szlovák párt mentegetésére törekedtek és kényszerlépésnek igyekeztek beállítani Ficoék együttkormányzását az SNS-sel. Úgy tudni, hogy a Smer teljes jogú tagságának megadása mellett a cseh szociáldemokraták álltak ki a legegyértelműbben, de támogatást kapott a javaslat a felszóló apparátusi tagok részéről is. Magyar részről ellenezték a Smer tagfelvételét, rámutatva, hogy az ESZP alapszabályzata értelmében egy szocialista-szociáldemokrata párt semmilyen szinten sem működhet együtt olyan erőkkel, amelyek “rasszista, vagy etnikai előítéleteket, rasszista gyűlöletet szítanak, vagy arra törekednek”. A bolgár képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt nehéz lesz a Smer felvételét megmagyaráznia az ESZP-nek. Felvetette továbbá, hogy a Smer teljes jogú tagságához az ESZP-nek feltételeket kellene támasztania.

A Smer egyelőre még csak ideiglenes tagságát az ESZP 2006 októberében függesztette fel, miután Ficóék koalícióra léptek a Slotáékkal. E döntést az uniós szociáldemokraták pártjának vezetése tavaly viszszavonta, miután Fico és Slota közös nyilatkozatban ígérte meg, hogy pártjaik tiszteletben tartják az emberjogi alapnormákat. Már ez az elnökségi döntés is komoly felháborodást váltott ki az európai parlament szocialista frakciójában, az MSZP-n kívül főleg a francia, flamand és a vallon párt EP-képviselői ítélték meg úgy a helyzetet, hogy a pozsonyi kormány gyakorlata megalakulása óta semmit sem javult emberjogi vonatkozásokban. Az ellenvéleményt bejelentő pártok utaltak rá: a Smer változatlanul nem teljesíti az alapszabályzatnak azt a pontját, hogy nem működik együtt szélsőséges erőkkel.

Az MSZP elnökségéhez közel álló forrásaink utalnak rá, hogy a párt az elmúlt időszakban többször is konzultált az ügyben az ESZP magas rangú tisztségviselőivel, kiemelve, hogy korántsem magyar-szlovák vitáról van szó az adott kérdésben, hanem elvi problémáról, amely az egész pártcsaládot érinti. Tudomásunk szerint Lendvai Ildikó MSZP-elnök a múlt hónapban levélben fordult Poul Nyrup Rasmussenhez, az ESZP elnökéhez, amelyben “rendkívüli körültekintést” ajánlott a Smerrel kapcsolatos döntéshozatalban. “Amennyiben jóváhagyjuk a Smer magatartását azáltal, hogy megadjuk a teljes jogú ESZP-tagságot a pártnak, fájdalmas következményekkel kell szembenéznünk a rasszizmus és idegengyűlölet ellen folytatott küzdelemben mind uniós, mind tagállami szinten. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen döntés komolyan alááshatja az európai pártcsalád hitelességét.”

nol.hu