Ha csak az újszövetség szövegeiből ismerjük a farizeusokat és írástudókat, akkor helytelen képet alakítunk ki róluk. Nevük az evangéliumok következtében a képmutató szinonimája lett. A mai bűnlajstrom igazolja ezt a negatív állítást.

A farizeusok olyan vallási párt volt Jézus idejében, akik a Tóra és az atyák hagyományát igyekeztek alaposan megismerni. Saját modernizáló törvénymagyarázatukhoz ragaszkodtak.
Josephus Flavius sokat ír róluk, nevüket az elkülönültek szóból kapták, feltehetően ellenfeleiktől. A későbbi zsidó irodalomban a „haverim” szó szerepel, amely egymás megszólítására szolgált és „barátaim” -ot jelentett. Akadnak, akik az esszénusokat is a farizeusok elődeinek tekintik. I. Hirkanus János idején léptek fel a tisztán evilági szempontokat érvényesítő politika ellen. Az arisztokratikus és meglehetősen világi papi párttal szemben ők képviselték a népi vallásos irányzatot, ennek következtében nagy tekintélynek is örvendtek. Amikor az evangéliumi kijelentéseket értelmezzük, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a farizeusok ugyan végig Jézus intellektuális ellenfelei, de a szenvedés történetben nem szerepelnek. Jézus halálát követő tömegben valószínűleg egyetlen farizeus sem volt, vagyis az igazán vallásos zsidóknak még ilyen formális módon sincs köze Jézus halálához. Mivel a Talmud, a középkori zsidóság teológiai irata jórész farizeusi hatás alatt készült ez magyarázza, hogy benne alig van utalás Jézusra.
Az a kérdésünk, ha ilyen sok pozitívumot felsorolhatunk a farizeusok mellett, akkor az evangélium miért óv tőlük. Ezek a mondások, Jézus követőinek és a zsinagógai vallásos csoportnak a szétválására utalnak. A farizeusok ellenpólusa nem a Jézus hallgató sokaság, hanem a szegény asszony, akinek az a kevéske összeg, amit a templom perselyébe dob, minden vagyona. Tehát az evangélium polémiája nem annyira a farizeusok és a keresztények közötti különbségre hívja fel a figyelmet, hanem a farizeusok és a szegény asszony közötti különbségre. Ez az evangélium használható és jelentéssel bíró konfliktusa. A vallási szakértő, még nem biztos, hogy igazán jámbor. A vallás nem csupán gondolati, filozófiai, világnézeti kérdés, hanem inkább gyakorlat.
Manapság igen erősödik a teológusok és a megújulási mozgalmak közötti ellentét. Mindegyik úgy gondolja, a vallási igazságot ő birtokolja. Ilyen módon a teológiai konferenciák és a vallási meditáció ütközik egymással. Az első esetben a vallási gyakorlat szenved csorbát, a második esetben pedig sok átgondolatlan vélemény nyer látszólagos vallási igazolást. Aq. Tamás idejében arról beszéltek, hogy un. térdeplő teológiát műveltek. Tamás nem csak óriási teológiai művet írt, hanem egyéni jámborságának mélységét tükröző himnuszokat, imádságokat, amelyeket manapság is imádkozunk és énekelünk, például a „Rejtőző Istenség hittel áldalak” kezdetű himnuszt. A kolostorokban a noviciusok, nem csak a lelki élet rejtelmeit, hanem az ősök tanításait is elsajátították. Az elmélkedő tanulás nem csak új ismerettel, hanem új életmóddal ajándékozta meg őket. Manapság a vallási szakértők, kitűnően ismerik a vallási gondolkodás fejlődését, és előadásaikban tanulmányainkban vitába szállnak valamilyen nézettel, aztán haza mennek és élnek másként. A teológia is lehet megélhetési forrás és nem egy élet megújulásának forrása. Az a teológia, amely nem motivál egyház építésre, misszionálásra, biztosan csak érdekes intellektuális játék. Az a teológia amely lelki megújulásra, egyház építésre sarkal, a vallásos életmódot és az Isten ismeretet mélyíti el, biztosan nem farizeusi teológia. Ettől nem kell óvakodni.

Felvidék Ma, VP-Dr. Benyik György