Az MKP elnöke az óév történéseiről és a jövő kihívásairól
– Nem akármilyen év volt 2009 a Magyar Koalíció Pártja, de Csáky Pál pártelnök számára sem. Nagy töréseket, nagy próbatételeket is hozott, többször kellett helytállni emberként, politikusként, a magyar kisebbségi érdekek képviselőjeként, itthon és külföldön is. Nem akármilyen év vár önökre 2010-ben sem. Lesz módja kipihenni a fáradalmat, újratöltekezni?
– Valóban bonyolult évet búcsúztatunk, az én életemben is az egyik legkeményebb év volt. Ilyenkor, év végén – nem csupán politikusi kötelességből – mégis először azt kell megfogalmaznom: köszönet mindenkinek a hűségért és köszönet a támogatásért. Ezt nem csupán udvariassági gesztusnak szánom, hanem ösztönzésnek is, mert mindannyiunknak, a Szabad Újság tisztelt olvasóinak és a szlovákiai magyar közösség minden tagjának is el kell gondolkodnia, mi minden van mögöttünk, és hogyan akarunk továbblépni. Az alapkérdés úgy hangzik, hogy a szlovákiai magyarság megőrizte-e életképességét, élniakarását, jövőbe vetett hitét. Nagyon remélem, hogy igen, és én ezt a jövőbe vetett hitet szeretném szolgálni, megőrizni, és azt szeretném, ha a Magyar Koalíció Pártja is ezt tenné.
– Miért beszél feltételes módban?
– Engem az elmúlt három esztendőben nagyon irritált, ami a szlovákiai magyar társadalomban és a Magyar Koalíció Pártjában kialakult. Az, hogy ide bekerültek emberek, akiknek a pillanatnyi témák, a pillanatnyi érdekek voltak fontosak, lehúztak bennünket szellemileg és intellektuálisan is a napi politikai-taktikai küzdelmekbe, és nem jutott idő a szellemi horizont továbbgondolására, kevés energia és idő maradt a stratégiai célok megfogalmazására. Ezek az emberek most elmentek tőlünk, esély kínálkozik egy új társadalmi szerződésre az egyetlen magyar párt és az egyetlen szlovákiai magyar közösség között. Erről szeretnék gondolkodni, a barátaim körében is, kicsit nyugodtabb körülmények között az év végén és az év elején. És hát erről kell gondolkodni mindannyiunknak: milyen jövőt akarunk magunknak, és mit tudunk megtenni annak érdekében, hogy ez megvalósuljon.
– Csendes ünnepekre készül?
– Igen. Ennyit talán mindenki megérdemel az év végén. Van Murphynek egy definíciója a politikáról, amelyben azt írja, hogy egyetlen polgár vagy annak vagyona sincs biztonságban, amíg ülésezik a kormány vagy a parlament. Jó hírem van: a kormány és a parlament is január közepéig szabadságon lesz. Nekünk is meg kell pihennünk az esztendő politikai viharai után, és erőt kell gyűjtenünk, mert egy nagyon bonyolult év, nagyon bonyolult folyamatok állnak előttünk.
– Hogyan viselte a búcsúzó évet a családja?
– A lányaim felnőttek, már a legkisebb is egyetemi hallgató lett, leérettségizett. A másik három lányom már befejezte az egyetemet, dolgozik. Néha a munkájuk, a tanulmányaik elszólítják őket a szlovákiai magyarlakta vidékről, de annak nagyon örülök, hogy idén minden lényegi szavazáskor – bárhol voltak is – hazajöttek, mert mindhárom alkalommal kötelességüknek érezték, hogy támogassák a családfőt. Ez örömteli számomra.
– Hogyan élték meg, amikor az apát, a férjet becsmérelték? Ki szenved közülük leginkább azért, ami Önt a politikán keresztül éri?
– A feleségem. Ő érzi és éli át naponta ezeket a megrázkódtatásokat, s bizonyára rá is hatással vannak. Igyekszem ugyan nem hazavinni ezeket a gondokat, de ennyi év alatt lehetetlen, hogy ne kelljen velem együtt átélnie a politikai rengéseket, rezdüléseket. Megvagyunk, ő pedagógus, két énekkarban is énekel, társadalmi munkát végez, dolgozik a közösségünkért… A gyerekeimmel pedig elbeszélgettem, megpróbáltam nekik elmagyarázni, hogy nem kell mindent komolyan venni, amit az apjukról időnként a média terjeszt, nem kell minden politikai csatározást mélyen átélniük. Azt mondják nekem, hogy próbálnak e szerint élni, de azért minden lényegesebb, velem kapcsolatos történést figyelemmel kísérnek a világhálón, és néha a telefonon keresztül is érzem rajtuk: nagyon odafigyelnek és támogatnak. Ez jó érzés.
– 2009-ben sok olyan esemény következett be, amely magas feszültségre hangolta a szlovák-magyar viszonyt…
– Igen, ennyi politikában eltöltött évvel a hátam mögött néha úgy érzem, hogy sziszifuszi szerepre vagyunk kárhoztatva. Valamit sikerül elérnünk, azután jön egy kormánykoalíció, mint a mostani is, s megpróbálja lerombolni, sőt nem csupán lerombolni az elérteket, hanem még inkább háttérbe szorítana bennünket, korlátozná a lehetőségeinket, az esélyeinket, a jogainkat. Úgy fest, hogy ez a küzdelem soha nem fog véget érni. Én mondogatom a fiataloknak meg a saját gyerekeimnek is, hogy ez rájuk is vár, mert minden nép annyit ér a történelemben, amennyit felmutatni tud a saját kiállása, a saját eszméinek megvalósítása terén. Soha nem szabad elfáradni, mert az a nép hal meg a történelem során, amelyik elfárad. Személyek meginoghatnak, személyekben csalódhatunk, csalódhattunk, de azért látni kell: a Kárpát-medencében a mi népünknek ezer éve alapkérdés a túlélés. Ez volt a nagy kérdés a honfoglalás előtt, amikor a besenyőkkel kellett megküzdenünk, ez volt az alapkérdés, amikor a hont be kellett laknunk, ez volt a tét a tatárokkal, a törökökkel, a Habsburgokkal szemben, ez a tét Szlovákiában, a volt Csehszlovákiában kilenc évtizede, s én nem akarom, hogy ez a nép eltűnjön. Nem akarom, hogy az a néptöredék, amely Szlovákiában van, szétforgácsolódjék, a belső identitását, a lelki támaszait elveszítse, és meghasonuljon. Erről szól az én életem, és számomra a Magyar Koalíció Pártjának története is. Úgy érzem, hogy a társaim, azok, akik hűek maradtak a magyar párthoz, ugyanígy gondolkodnak, nem a kisstílű taktikázásban, a saját érdekeik mindenek fölé helyezésében látják a munkánk lényegét. Olyan helyzetbe kerültünk, hogy a közösségünk jövője sokban függ a mi tevékenységünk minőségétől. Ez pedig elvonatkoztathatatlan a közösség bizalmától, az emberek támogatásától, mert nekünk akkora erőnk van a politikában, a közéletben, a diplomáciában, amekkora erővel az emberek beállnak mögénk. Ha a bizalmi viszony megbillen, akkor nagyon nagy baj történhet, és ez a szlovákiai magyar közösség jövőjét veszélyeztetheti.
– Az idei évben egy erőteljes belső pártfeszültség mellett kellett jó döntéseket hozniuk a köztársaságielnök-választás és az európai parlamenti választások ügyében. A tisztázatlan és túlfeszített helyzet ellenére jól vizsgázott az MKP: meg tudta szólítani a szlovákiai magyarokat. Mit gondol, a szlovákiai magyaroknak az az üzenete, amit a pártszakadás szélén a voksaikkal, a részvételükkel a csúcspolitikánkhoz intéztek, mire jogosítja fel a Magyar Koalíció Pártját?
– Az elnökválasztás két fordulójának üzenete szerintem kettős. Egyrészt: az emberek megtiszteltek bennünket azzal, hogy elfogadták és támogatták a mi ajánlásunkat. Másrészt a voksolásnak van egy, talán a történelmen is átnyúló üzenete: hogy a szlovákiai magyar polgárok – olyan helyzetben, amikor saját jelöltünk nem lehet – el tudnak fogadni olyan demokratikus szlovák jelöltet is, akivel korrekt módon együtt lehet élni és dolgozni. Ez nagyon szép üzenet az alig létező szlovák demokraták és Európa számára: a magyarok tisztességes, normális együttélést akarnak, nem egy olyan hatalmat, amely nagyon gyakran provokálja, megpróbálja háttérbe szorítani az itt élő magyarokat, a lehetőségeiket korlátozza.
– Tehát az egyik tanulság, hogy a demokratikus szlovák egyén mögé oda tudják állítani a magyar választópolgárt… De ebből a tényből következhet-e olyan tanulság, hogy egy keverék magyar-szlovák pártra mutatkozott társadalmi igény?
– Nem akarok ünneprontó lenni, de ez egy őszinte beszélgetés, és abban egyeztünk meg, hogy alapja lehet a velünk történtek őszinte továbbgondolásának mások számára is. Én idestova húsz éve vagyok az országos politikában, s néha már megengedhetem, hogy nyilvánosan is kritikus legyek a szlovák társadalmi és politikai elittel kapcsolatosan. A mostanihoz hasonló kérdésekre kissé fanyarul azt szoktam válaszolni: én is tisztelem a szlovák demokratákat, mind az ötöt. Ki kell mondani: Szlovákia legnagyobb problémája, hogy nincsenek érett, európai mércével is demokratikus, nagyvonalú társadalmi-politikai vezetői. Szlovákia az ilyen meghatározó személyiségek hiányától szenved. Sőt, ez érvényes az egyházi életre, néhány kivételtől eltekintve a katolikus egyházra, amelyben a püspöki kar több tagja is kíméletlenül magyarellenes. Vonatkozik ez írókra, költőkre, tehát nincs igazán olyan réteg a szlovák társadalomban, amely igazi demokratikus példát adna, s hogy a Pokolbeli víg napjaim szerzőjének, Faludy Györgynek a mondásával éljek: a demokrácia nem tud demokraták nélkül létezni. Sajnos, ez visszaköszön még Iveta Radičová esetében is, aki valóban nagyon kedves, elegáns és nyitott volt saját választási kampánya idején, de amikor arra kértük, írja alá a nyelvtörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági beadványunkat, ezt már nem tette meg, és az MKP őszi kongresszusára szóló meghívásunkat sem fogadta el. Nem akarok ezzel én semmi többet mondani, csak azt, hogy nincs másik pillér a másik oldalon. Aki ebben a hitben ringatja magát, nem mond igazat. Az új párt megalakítása arról szól, hogy Róbert Ficónak legyenek zsoldosai a mi hátunkba, Orbán Viktor hátába és a magyar nemzetpolitika hátába is. Hogy legyenek kezelhető magyarok, akikkel kellemetlen ügyek esetén érvelni lehet. Különösen sajnálatos, hogy volt kollégáink adják el magukat ilyen célra.
– És mit üzent a politikai vezetőknek az európai parlamenti választás?
– Az európai parlamenti választásoknak is van két fontos üzenete. Ott a kampányban jobban érezhettük, hogy a küzdelem nem egy idegenlégiósért folyik, hanem magunkért. Maga a kampány impozáns, szép volt. Rendezvényeink nemcsak arról szóltak, hogy elmegyünk választani, és a saját jelöltjeinkre szavazunk – mert ez is fontos, ebben mérik a politikát –, hanem a megélt közösségi élményről is. Én az arcokra, csillogó szemekre emlékszem vissza leginkább, a közös örömre és szeretetre. Nagyon fontos ez, mert ha kicsit előbbre nézünk, 2010-ben és 11-ben három nagy esemény vár bennünket. Kulcsfontosságú parlamenti választások lesznek, majd a helyi szinten való továbblépésünket meghatározó önkormányzati választások következnek, de nemzetstratégiai szempontból legalább ennyire fontos lesz a 2011-es népszámlálás. És ha én bármilyen szerepet fogok játszani még 2011-ben a politikában, biztos, hogy a Magyar Koalíció Pártja nagyon erős kampányt folytat majd azért, hogy a szlovákiai magyarok vállalják az identitásukat.
– A kampánytapasztalatok tükrében számított Ön arra, hogy szeptember elsején Dunaszerdahelyen annyi szlovákiai magyar jelenik meg a nyelvtörvény elleni tiltakozó nagygyűlésen, amennyi ott volt?
– Idén két nagy összejövetelünk volt. Az egyik júniusban, Érsekújvárban, az egységért, amikor a többség azt mondta: nem akar elmenni az MKP-ból, nem akar egy őrült magyar szembenállást és versengést. Megható volt. De még meghatóbb volt a dunaszerdahelyi, amely nagyon-nagyon erős üzenet nemcsak irányunkban, hanem Róbert Ficónak és Európának is. Egy óriási közösségi élményt jelent, s most az év végén is, ha találkozom emberekkel, nagyon sokan felemlegetik, hozzátéve: több ilyen találkozóra lenne szükség jövőre is. Amikor egy találkozó jól sikerül, az ember örömmel gondol vissza rá. A kockázatát azonban mi, a Magyar Koalíció Pártja éreztük, gyakran nem is az emberek között voltam, hanem a szervezői stábon, mert mindenféle rémhírek terjedtek provokációkról. Aki ott volt, tudja: a színpadot a fő lelátóval szemben állítottuk fel. Arra gondoltunk, ha háromezer ember eljön, már sikeres a tiltakozás. Négyszer ennyien jöttek. Néha nem a létszám számít, most azonban ez is fontos volt. Az európai sajtó arról cikkezett, hogy a szlovákiai magyarok felsorakoztak az MKP mögé és mögém is. A pártnak és személy szerint nekem is sokat jelent ez a megmozdulás. A szlovák sajtó, egyes közvélemény-kutatók azzal ostromoltak minket, hogy az MKP vezetése és politikája elvesztette hitelét. Nem jó időket élt meg a magyar kisebbség, szükség volt töltődésre nekünk, de az embereknek is, akik ott voltak, mert olyan élményhez jutottak, amiből sokáig meg tudnak élni. Biztos, hogy az elmúlt évtizedekben ez volt a legnagyobb rendezvényünk, s ezen a szlovákiai magyar közösség látványosan adott választ arra a kérdésre, hogy megvan-e még az életereje… Látni kell, hogy az elmúlt húsz évben nagyot változott körülöttünk a világ, változott az értékrendünk is, változik a közeg, melyben élünk, változnak a lehetőségeink, globalizálódunk, elanyagiasodunk, elfordulunk egymástól. Ennek a fényében, ami Dunaszerdahelyen történt: egy kisebb csoda. Köszönet érte mindenkinek.
– Az utóbbi hetek is mutatják már, hogy meglehetősen nagy média- és sajtóellenszéllel kell számolniuk 2010-ben. Hogyan fogják ellensúlyozni, egyensúlyba hozni a parlamenti és helyhatósági választási propagandát? Gondolkodnak ezen?
– A média nagy része sajnos nem kedvel bennünket, s ez nem véletlen, e mögött konkrét szándékok és játékok állnak. Úgy látjuk, a legnagyobb esélyünk abban van, hogy őszinték vagyunk, egyértelműek, hűségesek vagyunk a közösségünkhöz és az eszméinkhez, s ha az emberek velünk tartanak, nem vesznek el a szavazataik. Erről személyes kapcsolattartással kívánjuk meggyőzni őket. Politikai programunk kulcsszava az irányváltás és kormányváltás ebben az országban, s ahhoz szeretnénk a lehető legtöbb támogatást megszerezni, hogy vége szakadjon ennek a szerencsétlen, korlátolt és buta magyarellenes ámokfutásnak. Azért is meg kívánunk tenni mindent, hogy az új kormánykoalíciónak a részesei legyünk, de kormányba lépni csak tisztességes feltételek mellett akarunk.
– Tehát nem akarják megismételni azt sem, amit a két Dzurinda-kormány idején tettek, hogy a koalíciós szerződés egyetlen záradékában tételesen lemondott az MKP a magyar érdekképviselet számára elemien fontos dolgok rendezéséről?
– Úgy gondolom, hogy velem és a párttal kapcsolatosan mostanában már több szlovák politikus és média is megfogalmazta: ezzel az MKP-val már nem tehető meg akármi. Nekünk elveink vannak, tisztességünk van, amit nem szeretnénk elveszíteni, ugyanakkor mindent a szlovákiai magyarok érdekképviseletének kívánunk alárendelni.
– Vagyis kormányozni nem a lemondás árán, hanem egyenrangú partnerként szeretnének?
– Természetesen. Mi építkezni akarunk, azt akarjuk, hogy a szlovákiai magyar közösség és a dél-szlovákiai régió, ahol más népekkel élünk együtt, új esélyekhez és új lehetőségekhez jusson. Erről fog szólni a programunk, erről a tevékenységünk, és ha kormányra kerülünk, az ottani szerepvállalásunk is.
– Isten adjon hozzá erőt. Köszönöm a beszélgetést.
– Én is köszönöm, és ezúton is kívánok áldott, békés szép ünnepeket a Szabad Újság minden kedves olvasójának és a szlovákiai magyar közösségnek.
Gyurkovits Róza interjúja a mai Szabad Újságban
