Az R4-es gyorsforgalmi út Kassa és a magyar határ mellett fekvő Miglécnémeti (Milhosť) közt, mely mintegy 16 kilométer hosszúságú lenne, két és fél éven belül elkészülhet. Az állami autópálya-építő társaság szerint az építési munkálatok már a jövő év februárjában elkezdődhetnek. Az egészen pontosan 15,8 km hosszúságú gyorsforgalmi út az előzetes számítások szerint 116,82 millió euróba kerül majd, ennek nagy részét uniós pénzforrásokból teremtenék elő. Az autópálya-építő társaság azzal számol, hogy az R4-es út építési munkálatai 2010 februárjában ténylegesen elkezdődnek majd, és 2013 februárjában fejeződnének be véglegesen. Ugyancsak a tervek közt szerepel, hogy már a jövő év folyamán ideiglenesen átadnák a forgalomnak az R4-es utat.

HN, Felvidék Ma