Az állampolgárok fele szerint korrupt a szlovák igazságszolgáltatás – ez abból a felmérésből derült ki, amelyet a Focus Ügynökség készített a Transparency International számára.
A novemberben készült reprezentatív felmérés szerint a 2006-os évhez viszonyítva harmadával, vagyis ugrásszerűen megnőtt azok száma, akik elégedetlenek a bíróság és ügyészség munkájával. Ma már tehát minden második állampolgár úgy véli, hogy az igazságszolgáltatásban eluralkodott a megvesztegetés és a lefizetés. Meglehetősen magas azok aránya is, akik úgy vélik, minden bizonnyal van korrupció, de annak mértékét nem tudják megítélni. Ezzel a meglehetősen rossz eredménnyel a szlovák igazságszolgáltatás a második helyet foglalja el, ettől csak az egészségügy megítélése rosszabb. A felmérés arra is rámutat, hogy a bíróságokon előbbre való a közérdeknél a személyes érdek. Az erre vonatkozó mutató is romlott az elmúlt 3 évben, korábban 22 százaléknyian vélekedtek így, ma már a megkérdezettek 30 százaléka gondolja úgy, hogy a közérdek csak másodlagos szempont az igazságszolgáltatásban. Gabriel Šípos, a Transparency International igazgatója szerint a felmérés annál is nyugtalanítóbb, mert ma az országnak mindennél nagyobb szüksége lenne a független bíróságokra. A hatalomgyakorló politikusok ugyanis rendszeresen támadják a sajtót, a magánszektort, és a kormányon kívüli szervezeteket.

Felvidék Ma