Nagyváradon a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület székházának (Városháza utca 27. szám) dísztermében december 5-én 18 órakor “Egy a nemzet” címmel megemlékezést tartanak a 2004. december 5-i magyarországi népszavazás 5. évfordulóján, a határok feletti nemzetegyesítés jegyében. Egyben sor kerül a „Trianon gyógyítása” – a Trianoni Emlékév meghirdetésére is.

Az emlékest előadói között felszólal:
Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke
Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke
Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért elnöke

A meghívottak között szerepel Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke is

A rendezvényen könyvbemutatót is tartanak. Az “Egy kifejezés és ami mögötte van…” c. kötetet Antal János, az EMNT Figyelőszolgálatának vezetőjeméltatja.

A kulturális részben fellépnek: Lászlóffy Zsolt zongoraművész, A húszéves Varadinum Vonósnégyes, Péterfy Lajos és Gál Annamária színművészek.

Felvidék Ma